Dögfáradt vagyok, de tényleg! Majd le ragad a szemem, ám olyanok történtek ma is velem, hogy ha más mesélné, el sem hinném...
Ezt a nap végén konstatáltam, ahogy a lépcsőházban felfelé bandukolva összegeztem a napot magamban.
3 programom volt ma estére, ha nem számolom a déli ebédet a barinőmmel, amiről - szégyen ide, szégyen oda- be kell vallanom, hogy teljesen kiment a fejemből...
Nos, a háromból kapásból kiejtettem egyet. Maradt a mozi, Bujsifej egyik ismerőse hívott el megnézni azt Hajdu Szabolcs filmet, amit már régóta szeretnék megnézni. (Nekem tetszett a Fehér tenyér is - aki akar kövezzen meg...), illetve a csütörtöki hoki. Végül lemondtam a mozit, de ez is egy külön történet lenne, összeszedtem magam, jól bezabáltam, hogy akkor majd úgyis lemozgom... Odaérve látom, hogy ciki van, felmarták az utat, elég messze tudtam letenni a kocsit. Tipegek ott a porban, ami a járda helyén volt, igyekztemkapkodni a lába, de a hoki cucc azért jó nehéz, közben fél szemmel meg sandítottam egy ezüst színű BMW-ra, ahogyan végtelen lassan és óvatosan igyekszik megfordulni a leírhatatlan körülmények között. Elszökeltem mellette, hogy megnyomjam az utolsó 100 métert kapuig, de közben hangtalanul mellém úszott a kocsi, lesiklott az ablaka, és szembe találtam magam egy olyan csávóval, mint amilyenek a borotva reklámokban szoktak szerepelni.
Majd elkezdett hozzám beszélni. (!!!)
Hogy ne haragudjak, de p azt hallotta bent, hogy elolvadt a jég és nem lesz ma hoki. Váltottunk még pár mondatot, miközban átfutott az agyamon, hogy megkérdezem, van-e kedve inni vlahol valamit, de aztn gyorsan bevillant, hogy a kabátom alatt a futócoccom van rajtam... Úgyhogy nagyon kedvesen még egyszer megköszöntem az infót s elbúcsúztam...
Persze bent azért mentem egy kört, hogy valóban víz an-e a jég helyén, és ... tényleg... De magamban még nem dolgoztam fel a jóképű félistennel való találkozást, meg akartam osztani a barinőmmel, egyben bejelenteni, hogy felszabadult azt estém, úgyhogy függessze fel mára a szakdolgozat-írást és inkább csevegjen egyet velem.
De!De! Nem tudtam őt felhívni, mert nem volt meg a telefonom... Zűrös csaj... Mit csináltam Buda egyik decens közterületén odaléptem egy álmodozó arcú tinédzser lányhoz, aki meredten állt a kerítés mellet, hogy "ne haragudjon, de fel tudna hívni egy számot?"
A kiscsaj kelletlenül fordult hozzám, de akkor már értettem mindent :) Egy sünit figyelt az avarban. De még azt is meg kellett magyaráznom, hogy ENGEM kel felhívnia, és nem veszem majd fel. És lehetőleg többször csörgessen, mert természetesen a telefon néma üzemmódban van... Nagy nehezen, tényleg több hívás után, meglett a masina, és az este menete folyt tovább a maga mederében (így kell ezt írni? nagyon fáradt vagyok)
Éjfélkor jöttem haza, muzsikát hallgattam, gondolkoztam, mi minden történt még ma, majd az ajtómhoz érve azt látom, hogy az ELMÜ ember írt nekem egy papírfecnin, hogy azonnal hívjam őt, az egész papír piros meg felkiálltójellel van tele. Egy pillanatra komolyan megijedtem, mert a múltkor voltak itt órát leolvasni. Azt hittem, valami baj van. Aztán lassan leesett, hogy minden nap ránézel az alattam lévő lakás ajtaján a cetlire, és konstatálom, hogy még mindig nem volt itthon.... Ekkor felnéztem, és látam, hogy nem az ÉN ajtómnál állok, hanem az alsó szomszédom ajtajában.... És oda próbáltam meg bejutni...
Azt hiszem a Széllel bélelt kisasszony hozzám képest csak egy utolsó senki...
És ma nincsen kép, viszont itt van egy jó kis nóta:
