Nagytestvér Ltd.

Segítség! Nekem nincsen formázó ikonsorom! Eddig azt hittem, hogy a netkávézóban gonosz IT-s ember állított be valamit, de most látom, hogy itthon sem jó :(
A "felhasználói szintű" számítógépes imereteimmel ezt a dolgozt nem tudom megoldani, addig is valamit pötyögök azért, csak sajnos, nem lesz sorkizárt a bejegyzés.
Most még nagyon kényelmetlen pózban írok, de ez változik, ahogyan a vezték nélküli internet kora nálunk is megvalósul. Egyelőre egy számítógépesaztallá kinevezett art deco telefonasztalkán pötyögök.
Megint új munkahelyem van. (Remélem, ez hosszú ideig nem is változik majd.)
Olyan menő iroda, mint amilyenket az amcsi filmekben mutatnak mindig. Egy légtérben a gép előtt elmélyülten molyoló fiatalok, állandóan csengő telefonok, vicces képek a falon... szóval ellehet képzelni, hogy milyen.
Az emberek is menők - mármint a kollégáim. Menő ruhákban, menő telefonokkal. Ahogyan kell.
Egy ideje a kedvenc szavam a menő.
Szerencsére, nem egy elszállt brigád, hanem humorérzékük is van,ráadásul a többség hímnemű, úgyhogy nem lesz nehéz beilleszkedni.A csajokkal mindig bajom van, nem tudom, miért. Vagyis inkább nekik van bajuk velem. Jó lenne ezt a rejtélyt egyszer megoldani!
Most irkafirka helyett készülődnöm kellene, mert meghívtak az esti haccacáréra, de inkább még egy kicsit klimpírozok, mert olyan közlésvágyam van, de ma pont nem ér rá senki, akikkel szeretek beszélgetni.
Úgyhogy ez csak amolyan alibipost, mert ezzel nem váltom meg a világot, csak kiáramoltatom azt a sok mindent, ami történik körülöttem.
Már egyideje örülök a tavasznak és ma is olyan jó volt hazafelé, igaz, esett az eső és híre hamva sem volt az elmúlt napok idilli napsütésének, de ahogyan a levegőt beszívtam, le sem tagadhattam volna, ez már a kikelet bukéja.
Nem vagyok rendes lány mostanában.
Förszt of ól. Nem edzek semmit - erre van magyarázat: két hétig gyengélkedtem, megszoktam a tunyaságot és nehéz rávenni magam a mozgásra.
On the other hand nem gyakorolom a gépírást. -> Báj dö véj, én fizetem a wellneszhétvége számláját.
Nem angolozok. Újabb hiba. Ennél a cégnél ez nagyon fontos, mivel naponta ezen a nyelven megy a levelezés és telefonálon is kell. Innentől nincs mese, haladnom kell.
És hát szegéyn Günter Grass. Csúnyán faképnél hagytam Ernest miatt. De muszáj megtudnom, kiért szól az a bizonyos harang.
Az önostorozás után egy kis pozitívum. Egy ideje gyakorolom a nem eszem húst módidt és nagyon tetszik! Szöszkétől kaptam egy krisnás szakácskönyvet, amiben nagyon finom receptek vannak.
Kíváncsi vagyok, meddig tart ez a láz nálam!
Elvileg már évek óta készülök erre, a hús nem is hiányzik, csak nem tudom, hogyan fogom kezelni a helyzeteket, amelyekbe a vega éltmód miatt kényszerülök.
Pl.: nehéz étterembe menni,mert egy csomó helyen rántott sajttal elintézik a hús nélküli kínálatot. Ma kimaradtam a közös ebédből a kollégákkal, mert ők mekis kaját ettek. Ott van a családom, a Vasárnapi Rántotthús Dinasztia, nem akatom, hogy miattam a csupaszív anyucim külön menüvel bajlódjon, és még sorolhatnám.
De nem teszem, mert mindjárt itt van Szöszke én pedig élméynbeszámolót tartok!

Kényszerszünet

Most két napig megint lesz időm olvasgatni. De visszajövök!

London közel vagy távol?

Tegnap már annyira közel éreztem, hogy szinte láttam az utcán lődörgő tarkabarka népséget... Úgy éreztem, hogy nemsokára újra sorban állok a sztarbakksznál, köveket dobálok a Temzébe és jobbra kell néznem előbb, amikor át akarok rohanni az úttesten. Közeli valóságnak tűnt.
Ma inkább úgy fogalmazok, London nem a szomszédban van, hiszen arrafelé még az autók sem úgy közlekednek, mint nálunk.
„Majd kialakul.”
Kicsi koromban ez volt a szüleim válasza azokra a kérésekre, amelyekre nem akartak azonnal válaszolni.
Így vagyok most én is.

Egy kicsit csalok, mert Kasabian ömlik a fülembe, tehát tulajdonképpen Lándön ITT van. :)
Kb. 1 éve voltunk ott, akkor vettem ott az Empire c. albumot, azóta erről a zenéről mindig az az érzés jut eszembe, amit akkor éreztem, amikor először sétáltam végig az Oxford Street-en. Emlékszem, vibrált minden a levegőben. Az a rengeteg ember ontotta magából az energiát, ami mind-mind keresztülrezgett rajtam is.
Először féltem.
Soha azelőtt nem láttam ekkora tömeget. Volt a szemem előtt már azelőtt is sok ember, de az ott valami egészen elképesztő volt! És a tömeg!
Színek mindenhol! Szinte káprázott a szemem a színkavalkádtól.

Kaptam egy fricskát a sorstól. Hagyni akarom a karriert. De a karrier nem hagy engem. Biztos a tudatalattim állandóan jelez azzal, hogy folyamatosan azt zümmögi; biztos vagy benne? Biztos vagy benne? Biztos vagy benne?

A muzsikáról jut eszembe; szeretem a trombita hangját. Nem sokkal ezelőttig meg voltam, győződve arról, hogy az orgona a kedvenc hangszerem. Érdekes.

Eléggé összevissza érzem magam most este. Annyi impulzus ért ma, hogy képtelen vagyok most nyugodtam feküdni, vagy olvasni, mert még zajlik a feldolgozás.
Így is -félek, hogy rosszat fogok álmodni.
Két napja volt egy izgalmas éjszakám.
Anthony Hopkinssal kerültem elég bizalmas viszonyba ( ez a nem semmi), mégpedig úgy, hogy álmomban én voltam az a lelkes rendőrnő , akit Jodie alakított a Bárányok hallgatnak folytatásában.
Nem akarom még egyszer azt az élményt!!!

Párizsban a nyár is szép

Ha megígértem, akkor megtartom a szavam, tehát itt vannak a képek a francia fővárosról. sajnos, annyira rossz minőségűek, hogy nagy részüket fekete-fehérré kellet változtatnom...
Rögtön elsőre egy cáfolat :) Nem is én lennék én, ha ez nem így lenne.

Az Eiffel-torony az I. emeletről.



A Szajna.



Így sakkoznak ők! ( A Montmarte-on.)



És így parkolnak... Szintén a dombon.



A végére még egy cukiság ( extra magas barinőm szerint szoktam használni ezt a szót. Hát, legyen!)
Ezt a kislányt akkor kaptam le, amikor az anyukáját várta bolt előtt, és hogy gyorsabban teljék az idő, énekelgetett.



Tudom, hogy lemaradt a talpa, de ez még nem tükörreflexes géppel csináltam, és a keresőben még megvolt mindene.
Most megint tele van izgalommal az életem :) lehet, hogy holnap egy ilyesmi kiadással jövök!
És tessék drukkolni, mert holnap lesz az első munkanapom..

Olvasónapló

Először a valóvilág rész:
ma más sokkal, de sokkal jobban vagyok! Az egész délelőttöt a hiperaktivitásomnak áldoztam, tettem-vettem a lakásban. Nem, ma nem olvastam. Viszont gondolkoztam.
Bűntudatom van, hogy igent mondtam, közben holnap megint állásinterjúra megyek. Asszem szar alak vagyok... Ha önigazolást kell kreálnom, abban menő vagyok, de inkább valami igazi felmentést akarok találni.
Az autóban ülős melóra vásároltam egy csomó könyvet, egy antikváriumban. Még nem végeztem az összessel, úgyhogy tegnap volt mihez nyúlnom, hogy gyorsabban teljék az idő.
Ez pedig egy francia író, Francois (a „c” betűnek van lent egy kis vesszője) Mauriac Viperafészek című novelláskötete volt. Mivel még mindig nincs itthon net, ezért fellapoztam A XX. század külföldi írói c. kötetet, mivel fogalmam sem volt, kicsoda ez az ember. Kiderült, hogy egy Nobel-díjas művész, aki szépirodalmi alkotásaiban a gazdag, katolikus polgárság hazug és álszent világát szedi ízekre. Mauriac mestere a környezetrajznak, a hangulatfestésnek, a jellemábrázolásnak, a „rejtett indítékok sejtetésének”. Ugye, hogy internet nélkül is képbe lehet kerülni seperc alatt?
Ütős történet volt rögtön az első, az Anyaisten (jó cím).
Egy a fiát még 50 éves korában is uralni akaró édesanyáról szól, aki attól sem riad vissza, hogy fiatal menyét a halálba segítse. Persze visszanyal a fagyi az öreglánynak, mert a halállal éppenséggel nem visszakapja a fiát, hanem teljesen elveszíti. És egy halott emlékével egy élő nem nagyon tud megküzdeni...
Ezt a banya is belátja, ennek a felismerésnek lesz a betege. Ez illetve a fia elvesztése feletti bánat lesz halálának okozója.
A fiú egyedül marad a hatalmas házban, ahol folyton szellemekkel birkózik, miközben szolgálójának családja szépen beveszi magát a falak közé. Egy esős éjszaka ráébred, magányos öregember lett, aki mellett elszaladt az élet, most már túl késő, hogy bármit is tegyen ellene. Egyedül maradt, s magányában csupán a kínzó gondolatok és az idegen neszek a társai.
Ez elég depisnek tűnik, de annyira nem vészes.
A Viperafészek című, ami igazán megrázott. Ezt formailag olyan, mint egy napló. Egy 68 éves férfi vallomása a feleségének. Évtizedekig tervezte, hogy ezzel fog búcsúzni az asszonytól, akit gyűlöl, s aki – elmondása szerint -viszont gyűlöli őt.
„Esztendőkön át újra meg újra elgondoltam magamban ezt a levelet, s álmatlan éjszakáimon mindig úgy képzeltem el, amint a fiókban fehérlik egy üres páncélrekeszben, ahol semmi semmi egyéb nincs, csak ez a majdnem fél évszázadon át forralt bosszú.”
Szerelemként indult pedig. A kishitű, viszont gazdag parasztszármazású fiú, és neves, ámde kevéssé pénzes család, szépséges, vallásos lányának románca volt. A frigy a józan gondolkodású paraszt édesanya véleménye ellenére megköttetett. A kezdetei boldogság hamar elillant, mivel a fiatalasszony egyik éjszaka őszinteségi rohamában bevallja, volt már menyasszony, s halálosan szerelmes egy férfiba, akihez családja miatt nem mehetett hozzá. (Apja szerint túl beteges a vérvonal.) Ez a vallomás igazolni látszik a fiú (végig nem derül ki a neve) feltevéseit, miszerint Isa csak a pénzéért mondott igent. Új szemszögből látja a közösen eltöltött időt, s az új ismeretek fényében úgy látja, a lány végig rútul rászedte.
A tüske már korábbról benne volt, ez csak a korábbi énképét erősítette. Félelmetes képet rajzol magáról.
„Fájt, hogy olyan kevés szeretetreméltóság van bennem, hogy fiatal voltom nem használ semmit. Ámbár azt hiszem, nem voltam csúnya. … De az embereknek ahhoz a fajtájához tartoztam, akikről azt mondják, , hogy nincs fiatalságuk: komor fiatalember voltam, minden frissesség nélkül.”
Azt gondolja, soha senki nem szerette, vagy ha igen, azt tudatosan elüldözte, illetve mindenki félt tőle. Ha nevető emberek közelébe ment, azok elhallgattak.
Házasságának befellegzett. Az évek során születő gyerekek alibit szolgáltattak, hogy feleségével ne kelljen többé bizalmas kettesben maradnia. Úgy látta, erre az asszonynak amúgy sincsen szüksége. Elfoglalja őt a gyermeknevelés és a vallás. Ez utóbbi amúgy is vörös posztó volt a férfi szemében. Itt visszautalok arra, mit az Mauriacról írtam, állandóan a gazdag katolikusokat bírálja.)
A memoár szerint Isa szándékosan elidegeníti tőle gyerekeit is, egyet, a csupaszív Marie-t kivéve. Ez a lányka, képes volt arra, amire senki más. Megérintette a hosszú évek alatt megkeményedett szívét.
Így ír róla.
„Esténként az ölembe kéredzkedett. Egyszer elaludt a vállamon, fürtjei csiklandozták az arcomat. Fárasztott a mozdulatlanság, és szerettem volna rágyújtani. Mégsem mozdultam.”
A kislánynak meg kellett halni. (különben nem született volna könyv.)
De ott volt még Luc, sógornőjének az árván marad kisfia, aki nem úgy tekintett rá, mint valami szörnyre, akitől félni kell.
(Újabb bizonyíték arra, hogy igenis lehetséges ezt az embert szeretni.)
Ő a maga kemény módján ezt írja az érzéseiről.
„Úgy szerettem-e, mint a fiamat? Nem mondhatnám, hiszen azért szerettem, mert magamat nem láttam benne.”
A visszaemlékezéseket időnként megszakítja egy-egy a jelenről írt beszámoló is. Ezekből világossá válik, hogy a férfit családja, csakis a pénze miatt tűri meg. Állandóan azon mesterkednek, hogyan csikarják ki az öregből a pénzét.
A XX. század eleji gazdasági recesszió idején járunk. A Frank értéke csaknem ötödére csökkent. Kicsit gunyorosan szemléli, ahogyan fia és veje küzdenek a vagyonukért.
A gyűlölet olyan erős ebben az öreg, beteg emberben, hogy tényleg azért küzd, hogy kijátssza családját, és az egyik törvénytelen fiára örökíti minden vagyonát. Végül mégsem teszi. A terv meghiúsul hála ügybuzgó fia erőfeszítéseinek.
Közben egy jelentéktelennek induló beszélgetés felébreszti benne a kételyt, hogy végig helyesen értelmezte-e a felesége viselkedését és érzelmeit.
De a rossz szériának nincs még vége. Mire hazaér a megbukott vállalkozás után, meghal Isa.
Az asszony, akinek címezte a levelet, nem várta meg, hogy elkészüljön vele. Őszintén bánkódik. Egy pillanatra még a remény is fellobban, hogy megszerzi családja szeretetét, ám végül be kell érnie unokájának elnyert bizalmával és társaságával.
Életének utolsó hetei valódi boldogságban telnek vidéki birtokán unokájával, és annak lányával, aki mintha egy kicsit Marie-t és Lucöt adja vissza neki.
„Hajának olyan szaga volt, mint a fészeknek, mint a madárnak: engem Marie-ra emlékeztet. … S ugyanakkor azt is éreztem, Lucöt ölelem.”
Napló írás aközben halt meg, miközben azt boncolgatta, hogy végre felfedezte magában, hogy képes szeretni...

Hazai pálya. Fényképek a magyarországi szekcióból és küzdemeim a légcsőhuruttal

Átgondoltam vasárnapi ígéretemet a párizsi képekről. Azt gondoltam, nagyképű vagyok, hogy csak külhoni képeket teszek fel, hiszen itthon is rengeteg gyönyörűség van. Csak lencsevégre kell kapni.

Ez első kép Esztergomban készült kb. 5 éve (te jó ég, milyen régen :S)a kedvenc sétálóhelyem, a Kis-Duna parton.
A fotó különlegessége, hogy egész nap borult idő volt, pedig kaptam kölcsön egy gépet, hogy művészkedhessek, de amikor a végre leértem a Kis-Dunához, a sétányra kisütött a nap, nem hosszú időre, épp csak addig, hogy valódi szépségében tárulkozzon fel az ősz tarkabarka szépsége. Nos, amint ezt a képet ellőttem, lemerült a masina...



Ez a kép a Bazilika mögött készült, a helyszín ugyancsak Esztergom. Ez az egyik kedvenc fotóm. Büszke vagyok rá. Azt szeretem benne, hogy a pad deszkái vezetek a szememet egyben érzékeltetik a teret. Bele lehet még magyarázni magányt, ürességet, várakozást, de szó sem volt ezekről, amikor exponáltam.



Itt csak játszottam a térrel. Olyan mint valami kollázs, mintha a kápolnát felakasztották volna a kandeláberre.



Ez pedig a számomra egyik legkedvesebb épület Pécsett.




Ennyit a fotóalbumomról. És most egy kicsit hadd szenvedjek!
Múlt héten nagy lazán felpattantam a bringámra, hogy azzal megyek dolgozni. Ez jó ötlet, de nem mínusz 3 fokban, amikor már nem tekertem több hónapja, illetve sapka és kesztyű nélkül. Budáról mentem át a Lehelre, ami nem egy nagy táv, de a Lánchídon már sírni tudtam volna a hidegtől. A híradásokban mindig hallani arról, hogy milyen szennyezett a levegő itt Budapesten. Én -vidéki lévén- amúgy is érzékeny vagyok erre, de életemben nem voltam ennyit náthás, mint az utóbbi egy évben. Környezetvédő lévén, én ezt is a kipufogógáz ártalmas hatásai közé sorolom.
Ez az egész bevezető arra volt jó, hogy elmondhassam, milyen beteg vagyok. Tegnap kulminálódott a bacik tombolása, rettenetesen éreztem magam. Telenyomtam magam kamilla és hársfavirág teával, jött a fokhagymás mézes turmix (Szöszke majdnem elájult a leheletemtől este), volt kamillás, sós gőzölés és még nincs vége a „fegyverarzenálnak”bevetettem a homeopátiás csodafegyvert, a oscilococcinum nevű szert is. Ennyi erőfeszítés után, asszem az a minimum, hogy ma már egy kicsit jobban vagyok...
Mindenesetre csúsztattam a kezdést az új munkahelyemen, mert így nem láttam értelmét dolgozni menni.
Ja, és persze a szokásos dilemma. Elhelyezkedek és akkor jön egy telefon álmaim munkahelyéről, hogy megkapták az önéletrajzomat és ,a hogy akkor el tudok-e menni egy állásinterjúra. Ettől sikítani tudnék!!! Miért nem lehetett ezt két héttel előbb??? Miért?
De most engedek a kíváncsiságomnak és csak azért is elmegyek. Végül is a próba idő arra van, hogy bármelyik fél következmények nélkül felállhat az asztaltól, nemde?

Arab mozaik

Az előző bejegyzésemben írtam, hogy majd közzéteszek képeket a gyűjteményemből. Most itt van az első néhány darab. Ezek 2004 májusábn készültek, amikor Jordániában pihentünk egy kicsit.

A kép Petrában készült. A helyiek -szemmel láthatóan- nem túl stresszes életmódját szemlélteti.



Mint ahogyan ez is :)



A kép címe: Cigiszünet



Nem könnyű az élet vásárfia-árusként sem...



Ez Petra, csak nem a szokványos útikönyvmelléklet képpel.





Terveim szerint holnap egy fekete-fehér kollekcíióval jövök Párizsról.

UI: Itt nem működik a helyesírás-ellenőrzés...

Csendszünet vége

Ennyi. Vége!
Nincs többet autóban ücsörgés, úgyhogy van időm és energiám, hogy végre bejegyzést írjak.
Annyi, hogy most nem fogok művészkedni, mivel rengeteg dolog történt, az utóbbi egy hétben. Az események jó része persze, a fejemben történt, mert abból a szokásomból, hogy agyalok egész nap, nem tettem le :)
Az önképzésem nem ért véget a mútlkori pár könyvvel.
Azóta kivégeztem még egyszer Orwel 1984-ét, és mivel nagyon sok ember ajánlotta, próbát tettem Maughammal is. Egy novelláskötetet olvastam tőle, Ashenden, a hírszerző címűt. Érdekes, hogy nem szeretem a novelláskötetteket, de ez kivétel volt. Igaz, csak Ashendenről, illetve a kalandjairól szólnak a történetek, így nem kell minden egység végén a szereplőtől búcsúzni, a következő részben pedig újakat megismerni.
Ha a pestiestnek írnék most, így fogalmaznék: izgalmas cselekmény, kitűnő jellemrajzok, suspence, kémekhistóriák ez Maugham receptje a sikerhez!
A tréfát félretéve, tényleg jó kis könyv. (Eddig úgy hittem, a kémtörténeteket nem szeretem.)
Aztán jött a feketeleves, Günter Grasstól A hal című regény, amit megvettem ugyan, mert a fülszöveg alapján izginek tűnt, de azóta is csak szemeztem vele, mert tudtam, hogy időigényes olvasmány lesz belőle. Nem is haladok vele könnyen, ide-oda ugrál a cselekmény az idősíkokban, valahogy nehéz követni, de nem rossz, tehát nem fogom félbehagyni.
De csak óvatiban haladok vele, mellette IPM ment, meg HVG, meg VOX, meg minden, amivel telt az idő. A titkos munkám alatt :)
Mókás volt, ahogyan az emberek, akik meg mertek szólítani, miket feltételeztek, hogy mit csinálok. Volt, aki azt hitte, valakit lehallgatok, mint a filmekben:) Mindenesetre kevesen tudtak úgy elmenni az autó mellet, hogy nem kukucskáltak be. (Ja, ha eddig még nem írtam, bár szerintem igen, egy hétig nem csináltam semmit, csak ültem egy autóban, amin volt 3 antenna, a hátsó ülésen pedig két laptop.) El lehet képzelni az emberek fejét...
Szerencsére, most sokkal jobb csapat volt ott, mint nyáron. Akkor nem alakultakk ki klikkek, vagy legalábbis én kimaradtam belőle, nem volt divat az együtt ebédelés, meg a kávézgatás. Sőt, az a pár perc, amit kötelezően együtt kellett tölteni a supervisorokkal, az is feszült csendben telt el. Nyomasztó volt.
Ezekre felkészülve vettem fel múlt héten a kocsit, de szerencsére már a megérkezésemklor kellemesen csalódtam, mert akikkel tavaly együtt nyomultuk, ők kedvesen fogadtak, az új emberek, meg valahogy barátságosabak voltak. A morc supervisorok nagy része is lecserélődött igazán vicces fiúkra, így mókától kacagástól zengett a bázis. No,persze ez így nem fedi le a valóságot, de minden, amit nyáron vártam, és nem valósult meg, az most igen, ezért könnyeben telt az idő, nem éreztem magam feszélyezve.
Sajnos, valami ne stimmelt, ezért a brittek beintettek, úgyhogy tegnap este letettük a lantot.Konkrétan ez azt jelenti, hogy a hőn áhított túrabakancsom megvásárlásával még várnom kell egy kicsit. Pff. De megerősítem a lelkem, mert úgy nem ítélhetem el a fogyasztói társadalmat, hogy magam is a pénzszórók közé tartozom.
(Az öntudadom még megvan!)
Most így is egy kicsit bűntudatom van, mert engedtem a borítékban lapuló bankók zizegésének. Vettem egy nagylányos táskát ( de ezt tényleg muszáj volt, mert nem járhatok örökké egy oldalra csaphatós Tatonkával), és még Szöszkének is vettem meglepit... A gyanusítgatás elkerülése végett: nem Valentin-napra! Azért ma, mert most tehettem meg és nincs köze a szívecskékhez.
Egy hete megnéztem az Este c. filmet. Egyedül. Életemben másodszor voltam egyedül moziban. Nem volt ciki, mert ez amolyan csajos film, úgyhogy voltunk kb. 12-en a nézőtéren -mindenki lány, ebből két csaj érkezett kettesben, mi pedig a többiekkel a vagány, egyedül sem félünk mozgalmat erősítettük.
Azt kell mondjam, nem csalódtam. Olvastam jót is, rosszat is, de nekem tetszett. Annyit kaptam, amennyit az előzetes alapján vártam. Festői képek, lassan pergő cselekmények, állandó ugrálás a jelen és amúlt között, románc, beteljesületlen szerelem, nyitott befejezés. Megkaptam. Továbbmegyek; katarzisélmáényem volt. Nem pityeredtem el, mint egy-két nézőtársam, de "átjött"- ahogyan mostanában divat ezt mondani.
Jövő héten kezedk az új munkahelyem lesz, szerdán kezdek. Egy filmforgalmazó cég. Kíváncsi vagyok. Eddig mindegyik cégben csalódnom kellett - ezek száma nem kevés-, ezért most már nincs bennem sok kérdőjel. De amennyiben felülmúlják a várakozásaimat, az még jobb lesz.
Elégé elvagyok a Picasa nevő programmal, csinosítom a képeket, amiket szeretek, de valahogy nem az igaziak. Fogok majdberakni többet is ide a blogba.

És mivel a Nord telekom a XXI. században 30 nap alatt vállalja az Internet házhoz szállítását, nem tudom megmondani, milyen rendszerességgel fogok megjelenni. Igyekszem nagyon, de nem kellemes egy Netcafében pötyörögni. Azt nem is említve, hogy fóbiám van, a túl sok ember által összetapaizott billyentyűzettől...

News - Part two

Az Internet hiánya jótékonyan befolyásolja olvasási és társas szokásainkat.
Szöszke pl. tegnap kiolvasta végre az 1984-et...

Jómagam ezen a héten kivégeztem:
-John Updike: Gyere hozzám feleségül c. könyvét
John Steibeck: Egerek és emberek, illetve a Lement a Hold címűt.
És még nincs vége a hétnek.
Az ülőgumóim megvannak, de Hegedűs Gyula utcában már napok óta azt kérdezik: Ki ez a bájos hölgy az autóban, aki egész nap itt ül és folyamatosan olvas???

Híradó

Elvonási tüneteim vannak!
Már 4 napja nem kapcsolódtam a világhálóhoz, mivel az új lakhelyünktől még nem vezet köldökzsinór ehhez a globális információhalmazhoz. Nem valami könnyű Internet szolgáltatót találni még Budapesten sem. A tonlájntól még az előző lakásnál elment a kedvünk, mivel a minimális szolgáltatáshoz igen borsos árakat csatoltak. Bár ahogy most a dolgok kinéznek, lehet hogy újra be kell állnunk a rózsaszínű lobogó alá... Boá, nem akarom.
Ennek köszönhetően nem születik most bejegyzés, s nem írtam az elmúlt napokban sem. Természetesen még itt volt a költözés is.
A munkahelyemtől gyengéd búcsút vettem tegnap, szóval az imitált aktatologatás során sem fogok most írogatni.
Két hétig most egy titkos akcióban veszek részt, amely során egy autóban ülök majd reggeltől estig... Részletek a későbbiek folyamán itt :)
Voltunk színházban hétvégén, részletek szintén később és szintén itt.
ha valaki tud egy normális internetszolgáltatót, jelezze!
Előre is köszi!