Hazai pálya. Fényképek a magyarországi szekcióból és küzdemeim a légcsőhuruttal

Átgondoltam vasárnapi ígéretemet a párizsi képekről. Azt gondoltam, nagyképű vagyok, hogy csak külhoni képeket teszek fel, hiszen itthon is rengeteg gyönyörűség van. Csak lencsevégre kell kapni.

Ez első kép Esztergomban készült kb. 5 éve (te jó ég, milyen régen :S)a kedvenc sétálóhelyem, a Kis-Duna parton.
A fotó különlegessége, hogy egész nap borult idő volt, pedig kaptam kölcsön egy gépet, hogy művészkedhessek, de amikor a végre leértem a Kis-Dunához, a sétányra kisütött a nap, nem hosszú időre, épp csak addig, hogy valódi szépségében tárulkozzon fel az ősz tarkabarka szépsége. Nos, amint ezt a képet ellőttem, lemerült a masina...



Ez a kép a Bazilika mögött készült, a helyszín ugyancsak Esztergom. Ez az egyik kedvenc fotóm. Büszke vagyok rá. Azt szeretem benne, hogy a pad deszkái vezetek a szememet egyben érzékeltetik a teret. Bele lehet még magyarázni magányt, ürességet, várakozást, de szó sem volt ezekről, amikor exponáltam.



Itt csak játszottam a térrel. Olyan mint valami kollázs, mintha a kápolnát felakasztották volna a kandeláberre.



Ez pedig a számomra egyik legkedvesebb épület Pécsett.




Ennyit a fotóalbumomról. És most egy kicsit hadd szenvedjek!
Múlt héten nagy lazán felpattantam a bringámra, hogy azzal megyek dolgozni. Ez jó ötlet, de nem mínusz 3 fokban, amikor már nem tekertem több hónapja, illetve sapka és kesztyű nélkül. Budáról mentem át a Lehelre, ami nem egy nagy táv, de a Lánchídon már sírni tudtam volna a hidegtől. A híradásokban mindig hallani arról, hogy milyen szennyezett a levegő itt Budapesten. Én -vidéki lévén- amúgy is érzékeny vagyok erre, de életemben nem voltam ennyit náthás, mint az utóbbi egy évben. Környezetvédő lévén, én ezt is a kipufogógáz ártalmas hatásai közé sorolom.
Ez az egész bevezető arra volt jó, hogy elmondhassam, milyen beteg vagyok. Tegnap kulminálódott a bacik tombolása, rettenetesen éreztem magam. Telenyomtam magam kamilla és hársfavirág teával, jött a fokhagymás mézes turmix (Szöszke majdnem elájult a leheletemtől este), volt kamillás, sós gőzölés és még nincs vége a „fegyverarzenálnak”bevetettem a homeopátiás csodafegyvert, a oscilococcinum nevű szert is. Ennyi erőfeszítés után, asszem az a minimum, hogy ma már egy kicsit jobban vagyok...
Mindenesetre csúsztattam a kezdést az új munkahelyemen, mert így nem láttam értelmét dolgozni menni.
Ja, és persze a szokásos dilemma. Elhelyezkedek és akkor jön egy telefon álmaim munkahelyéről, hogy megkapták az önéletrajzomat és ,a hogy akkor el tudok-e menni egy állásinterjúra. Ettől sikítani tudnék!!! Miért nem lehetett ezt két héttel előbb??? Miért?
De most engedek a kíváncsiságomnak és csak azért is elmegyek. Végül is a próba idő arra van, hogy bármelyik fél következmények nélkül felállhat az asztaltól, nemde?