Gabriel García Márquez. Megfutottam én is a kötelező köröket. Száz év magány, a Szerelem kolera idején kipiálva. Ez nem ment ilyen egyszerűen, mint ahogyan itt leírom, mert a Száz év magányt hosszú ideig halogattam, ugyanis akiket megkérdeztem és olvasták kétféle választ adtak: "Igen, nagyon tetszett!", vagy "Hááát, nem bírtam végigolvasni, mert a nevek..." Végül nekigyürkőztem és most már a rajongók táborát gyarapítom. Nem volt könnyű a ráhangolódás, az első 40-60 oldal lassan akart elfogyni, de utána gyakorlatilag egy levegővel nyomtam le az egészet. Imádtam. Lenyűgözött Márquez világa, amelyben magától értetődő egyveleget alkot a valóság misztikum, a legenda és a mese. Ezután jött egy vékony kötésű dokumentum regény, sajnos nem tudom a címét, de ez egy teljesen más műfaj. Újságíróként számol be egy titkos akcióról. Amint hazautazom, ígérem, pótolom a címet, de rákeresve sem találom a neten...
Még lelkesebb lettem aztán jött a másik klasszikus: Szerelem kolera idején. Többek szerint ez a legpopulárisabb regénye az írónak, de én szerettem és örülök, hogy elolvastam.
A Pátriárka alkonya nem egy könnyen emészthető darab, ez jött a sorban. Ezt a mostanit a könyvesboltban ajánlott az eladó, ugyanis ott GGM három kötetével a kezemben és nem tudtam dönteni, melyiket is válasszam. Nem szeretem, amikor csak egy idézetet tesznek a könyv hátoldalára recenzióként... Ezeknél a regényeknél pedig tipikusan mindig így van.
A szerelemről és más démonokról egy dőlt betűs résszel kezdődik, ami szerint 1949-ben még újságíró gyakornokként Márquezt egy kolostor kriptáinak bontásához küldte ki a főszerkesztő, hátha felpezsdíti egy kicsit tudósításával az uborkaszezont. Az egyik sírkamra feltárásakor azonban nem a szokásos maradványokra bukkantak a munkások, hanem egy tömött, rézvörös hajzuhatagra. A sírbolt Sierva Maria de Todos Los Ángeles nyughelye volt, akinek hajkoronája egy gyermekkorában hallott történetre emlékeztette az írót. GGM nagyanyja mesélt egy márkilányról, akinek a haja olyan fenséges volt, akár egy menyasszonyi fátyol, és aki 12 évesen egy veszett kutya harapásába halt bele. A két dolog összekapcsolásából született meg aztán az a történet, amit én is olvastam.
Sierva Maria de Todos los Ángeles egy kreol nemes és egy szilaj szépségű, plebejus származású savanyúság-árusnő frigyéből született. A szépséges lányt kapzsi apja kényszerítette a márkihoz, ezért bánatát kakaóba és malátaszörpbe fojtotta, amelyek a ki nem mondott érzésekkel együtt testét hatalmasra püffesztették és mesztic bőrét zöldessárgára színezték. A gyermekre, aki a boldogtalan frigy megtestesülése volt, rá sem nézett, kiolthatatlan szenvedéllyel gyűlölte. A márki pedig, aki fiatalkorában még az elmegyógyintézet lakosa volt, ahol szerelemre lobbant az egyik betegtársa iránt. A házasság nem működött, így a savanyúságárus lány a második nekifutás volt, hogy megtalálja a boldogságot. Ám amikor az esküvői szertartás lezajlott, ami a vagyonközösség létrejöttét jelentette egyben, az édes álom a végére ért, a márki pedig egy függőágyban töltötte mindennapjait semmittevéssel.
Ezért a kis Sierva Mariát afrikai rabszolgák nevelték fel, akiktől örökségbe kapta szentjeik védelmét jelentő nyakláncokat és elsajátította nyelvüket.
A kutyaharapás kibillenti az érzelmi nihilből a szülőket. A márkiban felébred a szeretet a kislány iránt, igyekszik megmenteni őt a kórtól. Anyja végre bevallja magának, hogy leginkább a lány halálát kívánja.
Sierva Marián egészen a "jószándékú" segítők aktivitásáig nem jelentkeztek a veszettség tünetei. Ám a különféle gyógymódok hatására valóban őrültként viselkedett, hiszen embertelen kínokat kellet kiállnia. Erre kikiáltották, hogy belészállt az ördög, a püspök elrendeli annak kiűzetését a gyerekből. Végül az apa enged a püspöki parancsnak: a Santa Clara kolostorba viszi a kislányt.
Az apátságban a rabszolgák azonnal szívükbe zárják a vörös hajbozonttal rendelkező szépséges kislányt, aki anyanyelvükön szól hozzájuk, énekel és táncra perdül velük. A kolostorban lakó apácák ezekben mind, csak a démoni erő megnyilvánulását látják.
Az apátnő a Sierva Mária fő ellensége, aki mindenáron el akarja érni a püspöknél, hogy végezzék el az ördögűző szertartást, holott tudja, hogy azt a lány nem élné túl.
Az egyházfői méltóság bizalmas segítője, beszélgetőtársa és könyvtárosa, Cayetano Delaura atya kezdi el a kegyetlen bánásmódtól megvadult Sierva Maria lekének megmentését.
S végre elkezd a valódi fabula kibontakozni. A lényeg ennek két embernek az egymás iránt érzett szerelme. A 36 éves egyházi ember, aki életét a vallásnak szentelte, fényes karrier áll előtte, és a serdülő primitív kislány, akik a cellában eltöltött titkos éjszakai órák alatt kitárták szívüket a másik előtt és egymásba kapaszkodtak az őket ért tragédiában. Siervát az gonosz apátnő nem akarja szabadon engedni, Delaura atyát pedig leprások mosdatójává fokozta a püspök, a lény iránti szenvedélyes érzelmei miatt.
Valamennyi lehetőségnek a rabságból való szabadulásra balszerencse vet véget. A sors fintora, hogy ezeket a csapásokat az apátnő mind a lányban működő démonnak tulajdonítja. Az alkirálynő közbenjárása a kegyelméért elbukik. Az egyetlen pap, aki felismeri, hogy nem a gonosszal van dolga, hanem egy afrikai nyelven beszélő kislánnyal, titokzatos módon meghal saját úszómedencéjében, mielőtt kiszabadíthatná.
Delaura sem látogathatja már többé, mivel a föld alatti alagutat felfedezik és mindkét végén befalaztatja az apátnő. Mindezekről Sierva semmit nem tud, hiszen egyik jóakarója sem jut el hozzá. Ő csak azt érzi, egyedül maradt és cserbenhagyták.
Senki sem tudja megmenteni őt a püspök kegyetlen eljárásától sem. A sátán kiűzése különben sem kéjutazás, ám a bosszúra éhező főatya, még képes felülmúlni a Siervának okozott fájdalmat; levágja az ollót még sosem látott csodaszép hajkoronáját. A kislány kopaszra borotvált fejjel, szerelmében magára maradva, megalázva hal meg sötét kamrájában. S a tar fejbőrön szinte azonnal serkenni kezdett a vörös haj, amely aztán folyamatosan nőtt azután is, hogy sírkamrájába elhelyezték.
A szokásos márquezi hangulat árad minden sorból. Látom magam előtt a dél-amerikai színeket, az égő tehénlepényket, az elvadult házakat... Jajj, nagyon jó könyv volt!
