Miért bilincselt gyermekkoromban órákig a fotelhez a tévé korcsolyaközvetítések idején? Hát azért, mert teljesen el voltam bűvölve attól, ahogyan a nénik hátrafelé korcsolyáznak!
Magyarország viszont nincs bővében a jégpályáknak, így csak álmodhattam arról, ahogyan én magam siklok a jégen...
Aztán már 21 évesen végre ébren is álmodhattam, amikor Szöszke rendszeresen trenírozott engem a műjégen. Akkor került életembe jégkorong is, mert egy ideig minden csütürtök este a Városligeti jégpályán zárás után ezt az északi sportot játszottam hasonlóan csetlő-botló társaimmal. A magyar "elitligába", a női válogatottba nem jelentkeztem végül, de nagyon szeretem ezt a kemény játékot.
Amint tartósan nulla fok alá csökken a hőmérséklet, és a tavaink befagynak, mi már ülünk is az autóba, hogy az éppen aktuális, frissen verbuválódott csapatokkal megmérkőzzünk. Most felnőttként, hogy dolgozunk, ez nem olyan egyszerű, de szerencsére szombaton sikerült eljutni Velencére.
Azért éppen oda, mert tudjuk, hogy sokan vannak hasonló megszállottak, mint Szöszke és jómagam, akik szélben, mínusz sok fokban is szeretnek mocorogni, ráadásul az iylen forgalmas helyeken, mint pl. Velence ügyelnek a jég vastagságára is.
Erre most hétvégén pertsze semmi szükség nem volt, mivel így is elég vastag volt a jégpáncél. A korongozó felhozatal nem volt túl jó vagy túl kevesen és nem túl ügysen terelgették a pakkot, vagy egy másik csoportnál rengetegen voltak, és kívülről úgy tűnt, menőn játszanak.
Ezért csak kettesben ütögettünk, igyekeztünk kicselezni egymást és hasonlók. Jó móka volt! az eredményt a fotón már közzétettem. :)
Persze ez nem szándékos károkozás volt - hogy hivatalosan fogalmazzak, hanem egy szerencsétlen véletlen. A hétvége éppen elég volt arra, hogy kiszórakozzam magam azon, milyen is a monoklival élő nők helyzete, mára már jó lett volna , ha eltűnik, de rre még kb. egy hetet kell várnom- ezt mondták a patikában tegnap. Én már megszoktam a szilvaszínű árnyalatot a szemem fölött, szinte már fel sem tűnik, amikor tükörbe nézek, ezért meglepődöm, amikor az utcán hosszasan elidőz az emberek tekintete az arcomon. Bátran állom a pillantásukat, egészen addig, amíg eszmbe nem jut a bokszolókhoz méltó folt a szememnél... Akkor kell megállni, hogy ne nevessem el magam hangosan!
Azért jó lenne, hogyha a nap kisütne és akkor legalább filmsztárként járkálhatnék az óriási fekete napszemcsómban. Ebben a ködben és a szürke fényben nem olyan menő vaksiként bolyongani...
2 megjegyzés:
Ez a monoklidolog akkor igazán kellemetlen, mikor a pároddal sétálsz kézenfogva. A szembejövők meglátják a monoklidat, majd becsmérlően végigmérik a párodat :-)
Velem megtörtént, nem is egyszer.
Ez velünk sem volt másképp! A patikába direkt egyedül mentem be, de miközben én kérdezősködtem, hogy van-e valami csodaszer, amitől gyorsabban felszívódik a folt, addig a párom valahogy besomfordáét a gyógyszerész látóterébe és összerakta, hogy enegem vár... Ott is volt jeges tekintet)
Megjegyzés küldése