Pénteken befejeztem. Vége. Hiányzik. Valahol olvastam, hogy régebben divat volt Vámost utálni, most pedig újra divat olvasni. megint megállapítottam, hogy egy cseppet sem lógok ki a sorból. Ugyanis 5-6 évvel ezelőttig a kezembe sem vettem volna. (Holott azt sem tudtam, kicsoda, micsoda, vagyis nem tudtam,milyen író Vámos Miklós.) Aztán Szöszke a kéthetes görögországi nyaralásunkra elhozta az Apák könyvét. Fanyalogva elkezdtem, aztán nagyon gyorsan a végére értem, mert tetszett. Annyira azért nem, hogy fan legyek, de pont jó volt a két strandolás között az apartmanban belefolyni egy családregénybe. Aztán 2006-ban jött a Zenga zének, ami már annyira tetszett, hogy leültem a fotelbe és addig nem keltem fel, amíg ki nem olvastam. Végéiggöcögtem az egészet, hihetetlen öniróniája és jellemfestő képessége van Vámosnak. Az Utazások Eroticában megjelenésekor már ott toporzékoltam a könyvesboltban, hogy minél hamarabb kezdhessek neki. Talán 3 nap alatt be is fejeztem, és életemben nem nevettem ennyit hangosan(!) egy könyv olvasása közben. A Zenga Zénekhez hasonló stílusban íródott, van benne (ön)irónia, és rengeteg férfigondolat, vagyis vére valhára nem egy nő szemszögéből láttam a cselekményt. No, és az sem elhanyagolható, hogy bekukkanthattam a kulisszák mögé, mert fehéren, feketén ott volt előttem, hogyan működik az erősebb nem (ha-ha) agya. Ezeken az élményeken felbuzdulva jutottam el A New York-Budapest metróig, amiről mindenhol azt olvastam, meg hallottam, hogy egy nagyon klassz regény. A kötet hátoldalán két részlet van a regényből. Ezek alapján azt gondoltam, hogy ez egy krimi. Nem talált. A másik idézet szerint a főszereplő álmában utazik a címben szerplő szerelvényen. Ez is elég csalafinta választás, mert csak az egyik fejezetben van szó a spéci földalatti járműről, és az sem a főhős találmánya, hanem az egyik mellékszereplőé. Ennyit erről. Én is kerestem egy részletet."Mi a neve? Hová való? Mit végzett? -tette fel a szabvány kérdéseket az asszisztens, egy vaskos szódásüvegtalp szemüvegben. A magyar színész azonban napok óta készülte erre a jelentre, s ragszkodott az általa elpróbált monológhoz, hadarni kezdte: európai vagyok, magyar színházi ember, játszottam már ezt a darabot az én hazámba, a kiejtésem nem számít, majd bevágom a szöveget szótagonként, az operaénekesek is előadnak komplett operákat idegen nyelven, pedig egy szót se tudnak olaszul, mindenesetre engedjék meg, hogy elmondjak egy részletet a darabból: A lovai nagyságos úr? Isten látja lelkem, egy lépést sem tudnak tenni, olyan állapotban vannak. Nem mondhatom, hogy alomra kerültek, mert szegény páráknak már alom sem került, így hát szót vétenék.De a nagyságos úr olyan szigorú böjtre vetette őket, hogy lóról szólva, azok már csak lóemlékek, lidércálmok a lóról... Iksz kjúz mi, Szőr! Iksz kjúz mi!! Kud ju sztáp it??? - a rendező már eg yideje beszélt hozzá. Marton a szó közepén fékezett le, mi van?- kérdezte bizonytalanul. Énekeljen. Tessék? Mondom, é-ne-kel-jen! - förmedt rá a rendező, egy pattanásos, lófarkas és aranyfülbevalósfférfi. Hogyhogy énekeljek? miért...? mit énekeljek? Én tudjam? - a rendező a gyógypedagógusok aggasztó nyugalmával várta, hogy belefogjon. Nem nagyon ismerek angol dalokat... talán egy-két Beatlees számot.. Beatles szám nem kell, jelentette ki a a rendező táncoljon akkor. Erre Dzsúl nem mondhatta, hogy ő nem nagyon tud angol (amerikai) táncokat, megadóan fejet hajtott: Waltz! - dúdolni és lejteni kezdte a Kék Duna keringő-tta-ra-ra-ra-rammm, pa-pamm, pa-pmm! Csak az első strófa közepéig jutott. A rendező különös gesztust tett a hüvelykujjával, mintha egy pillangót hessintene el, az ügyelő erre felszólt a színpadra: Thanks, next!-vagyis kérte a következőt." Ez sokkal inkább visszaadja, miről is szól. Amerikába szakadt hazánkfia marton Gyula alias Dzsúla, aki próbál berobban va az amerikai köztudatba, hogy sikeres és gazdag ember legyen, megtestesítve ezzel az igazi amerikai sikersztorikat. Dzsúla a szocializmusból kerül a valódi nyugatra, ezért a könyv elején nagyon humoros sztorik vannak a vasfüggöny által leárnyékolt, ingerszegény régióból érkező színésszel. A többi fejezetben pedig mindig egy-egy új alakot ismerünk meg. Nekem "spec." emiatt eléggé széthullik a cselekmény, és hiányolom azt is, hogy végén valahol összefonódjanak a szálak, de ez nem történik meg végül. Perzs szó sincs arról, hogy nem kerek a történet, de a hiányérzetem nem múlt el, amikor az utolsó oldalt is végigolvastam.
Tetszett viszont a fonetikus írásmódja az angol kifejezéseknek, a helyzetkomikum, és is az hogy megint csak egy pasi szemszögéből láttam a világot. Bár sokszor azt éreztem, hogy hasonló szituációban én is csak ilyan bamba magyarként viselkedtem volna...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése