Felveszem a fonalat

Teleszívtam magam élménnyel, ezért úgy döntöttem, összeütök egy friss helyzetjelentést, mi újság körülöttem.
Legelsőként, jelentem újra túlvagyok egy sikeres zabkása kúrán! Most 10 napig ettem, ezt a borzalmat egészségem érdekében, szemben a téli 8 nappal és azt hiszem, egy ideig nem fogom magam ezzel sanyargatni..
Ez egy tisztítókúra, ami alatt nem lehet semmit sem enni, csak és kizárólag zabkását, csak vizet és gyógyteát szabad inni. Kávé, édesség, mindenféle cukros levek fogyasztása szigorúan tilos.
Egész múlt héten kóvályogtam, ha nem is éppen az éhségtől, de valami levertség volt rajtam. Aztán hétvégén fény derült a levertség okára. A vérnyomásom mindössze 73/55 volt! Azóta napi három kávét iszom. Biztos, ami biztos...

Múlt héten kicsit félreértelmeztem egy bejegyzést a könyvesblogon, vagyis inkább nem olvastam el figyelmesen, ezért elég kellemetlen helyzetbe sodortam magamat és Szöszkét is ezzel a hübelebalázs viselkedéssel.
Munka közben rákatintottam, a könyvesblogra, átfutottam az aznapi posztot, amiből csak annyi ragadt meg, hogy könyvcsere, meg Margitsziget. Nagyon lelkes lettem, hogy akkor én megyek, invitáltam a többieket is a cégnél, szerencsére senkit nem hozott annyira lázba a dolog mint engem :)
Szóval, megjegyeztem, hogy péntek, este 8, ezért én úgy terveztem, hogy mindennel végezzek -mondjuk 7-ig - majd kikerekezünk a szigetre, ahol lebonyolítom a csereberét - mint annak idején a Lutra matrica klubban, és este 10-kor már az ágyban olvasom a Vágy és vezeklést...
A fejemben az a kép volt, hogy mint valami bolhapiacon, állnak inkább középkorú emberek,mint fiatalok, ponyvákat kirakott könyvhalom felett és a kirakodók között pedig könyvmolyok bolyonganak vastag szemüvegben, réveteg tekintettel vadászva valami izgalmas olvasmányra.
...
Túl élénk fantáziám.
Negyed 9 után egy lélek sem ült a lefoglalt asztaloknál. Én, otthon, gyorsan belapátoltam 7 kötetet egy hátizsákba, amiktől nem okozna szívfájdalmat megválni, persze abban reménykedve, hogy helyette csupa áhított könyvvel térek majd este haza.
A Sarokkertben, mindenkiben, aki hátizsákkal érkezett, a potenciális cserepartnert véltem felfedezni, aki túl félénk ahhoz, hogy leüljön az asztalhokhoz.
Én a bátor, vállalkozó szellemű, egyben roppant kíváncsi olvasógép, bátorításként a "félénk lézengőknek" kipakoltam az egész halom könyvet magam elé az asztalra.
Annyira izgultam hogy Szöszke alig tudott két szót kihúzni belőlem. Egyre csak lestem az érkezőket.
Fél 10 körül odajött hozzánk egy fiú, hogy úgy látja, mi vagyunk az egyetlenek, akik könyvekkel ülnek, úgyhogy csatlakozzunk hozzájuk. (Én már kiszúrtam, hogy ott van Úrilány és az egész kompánia)
Szöszke, akkor már verbalizálta az engem is marcangoló kétséget, lehet hogy valamit én félreolvastam, vagy félreértelmeztem...
Gondoltam, hogy a barátságos kezdet után beolvadunk, nagyokat nevetünk, beszélgetünk, TALÁN lesz könyvcsere is...

kaptam egy könyvet Valuskától, aki nem egy őszülő, dagadt negyvenes, hanem egy magam korabeli fiú.
Nem alakult ki egymás szavába vágó beszélgetés, mert ez a saját magába szerelmes társaság nem volt képes befogadni minket, földieket.
Borzalmasan csalódott voltam.
Nem szeretem a kivagyi embereket...
Egyetlen Kellemes csalódás egy hozzánk hasonló, lelkes olvasó, akivel tényleg jót beszélgettünk. Miatta érdemes volt ezt az estét végigülni. Annak ellenére, hogy nem ehettem a paprikáskrumpliból, sem a blog születésnapi tortájából (valahogy az az infó is elkerülte a figyelmemet, hogy 1 éves a blog...), és nem ihattam sört.
A könyvkupac miatt is eléggé furán néztek, de amikor a tisztítókúrát emlegettem, valósággal úgy néztek rám ezek a cigarettázó "irodalmárok", mint egy földönkívülire.

Tudom, már uncsi vagyok, de még gyorsan leírom, hogy mit olvastam az utóbbi időben.
Hanne Ostravik: Vágy - egyáltalán nem váltotta be a reményeimet
Jean-Dominique Bauby: Szkafander és pillangó - szuper csudijó
Bodor Ádám: Részleg - nem teszett
Ian McEwan: Vágy és vezeklés - nagyon élveztem, tetszett
Most pedig Paul Austertől olvasom A véletlen zenéje c. könyvet, amiről még nem tudom eldönteni, hogy teszik vagy nem, egyelőre fura.

Egyveleg

Nem jelentkeztem jó ideje, megint van miről beszámolni...

Először is otthon, a szülői házban egy kicsit megnőtt a létszám. Cecília, a házi cicánk, három kölykös alommal örvendeztetett meg minket. Nagyon vártuk már! A kis félős még bábáról is gondoskodott magának, Édesanyám végigasszisztálta a szülést, nem mozdulhatott mellőle. A végeredmény; 2 kislány és egy kandúr. Nagyon helyesek holnap lesznek kéthetesek.
A kis kandúrért kellet egy kicsit izgulni, valamiért kiközösítették a többiek, szopizni sem akart... Ott izgultunk, hogy mi lesz vele. Egy napig nem evett, Cecília sem törődött vele... Aztán varázsütésre megváltozott a viselkedése, nyalogatta a picurt, akinek ettől gondolom, helyreállt a kis belső világa és azóta rendben mennek a dolgok. Mindenki megkönnyebbülésére! Fura, de azt a lemaradást, egyelőre nem tudja behozni. Ő a legkisebb, legsoványabb.

Szintén egy kis Csákvár még...
Van virágoskertünk! Családi összefogással létrehoztunk egy kis szigetet a hátsó udvarrészen, ahol mostantól a virágoké a főszerep. A hely kijelölése a szokott módon zajlott. Mindenki másképpen gondolta, kerekedett egy parázs vita, hogyy melyikünk elgondolkodása a legtökéletesebb - közben Szöszke hangosan nevetett a háttérben, őrült család vagyunk- azt mondja. A zsibvásár rövid idő alatt elcsendesedett, megszületet a konszenzusos végeredmény; vagyis egyelőre a kiskert létrejött a szülők által kijelölt helyen, de további tarka szigeteket készítünk még a Gyomóka és az általam kijelölt helyeken. Ezek létrejöttének idejét bizonytalan ideig eltoltuk :)
Szeretek otthon lenni!

Múlt hét végén részt vettem életem első olyan pókerpartyján, ahol tournamentet játszottunk. És nyertem sokat!
Izgi volt, csak a végére mindig megunom, tudom, hogy ez képtelenül hangzik, de ez van!
Akkor már ki akartam szállni, rendre "ólineztem", de többször is nyertem, amire aztán végül kiszálltam, e így is benne voltam az első háromban, szóval gyakorlatilag veszteség nélkül jöttem ki az egészből.
És a hét híre! Görkorcsolyázás közben szerzett izomhúzódásom van. Végre sikerült találni csapatot, meg helyet és lehetőségem is van rendszeresen játszani velük, én pedig a második (!) alkalommal sérülök.
Nem vészes, 2-3 hónap, azt mondta az orvos, de akár 1 évig is elhúzódhat a gyógyulás. Remélem, ennél sokkal hamarabb megszabadulok ettől a nyavajától! A lovagló izmom sérült, amit elég nehéz kezelni is.
Szöszke mondta kedden reggel, hogy maradjak inkább itthon, de én erősködtem és bementem az irodába. Nem kellett volna!
Erős fájdalmaim voltak. Szerdától aztán inkább azt az opciót választottam, hogy a nappaliban, a kanapéról ücsörögve dolgozom, így megúszom a BKV-s hacacárét. Sokat segített ez a helyzetemen, mára már sokkal jobban érzem magam, annak ellenére, hogy sikerült egy kicsit rásérülnöm.

Bízom benne, hogy hamarosan ezt az egészet a hátam mögött hagyhatom és elkezdhetem a nyári igésmozgást, mert ilyenkorra mindig megjelenik az úszógumi, amit le kell dolgoznom... Szöszke már be is szólt tegnap :( Szerencsére egy kis futkározással, meg egy kis odafigyeléssel, ezt eddig mindig sikerült korrigálnom (remélem, nem dobál meg senki emiatt), és hiphop visszanyertem a versenysúlyom, bár nem is arra szoktam figyelni, hogy a mérleg mit mutat, hanem inkább arra, hogy a ruháim hogyan állnak rajtam. Mert tavaly nyáron pl., amikor heti 3x futottam 10 km-t, éppen annyi kilo voltam, mint most, csak a tükör mutatott egy kicsit mást...

Más részről pedig alkotói válságban szenvedek, azért nem jelentkezem annyit mint korábban. Vagyis nem is alkotói válság ez, hanem, kevés szabadidőm van, amit igyekszem hatékonyan eltölteni, ezért gyakran lemondok az élvezetről, amit a klaviatúra csapkodása jelent számomra és felcserélem, az olvasással, kocsmai kiruccanással, rosszabb helyzetben pedig házimunkával vagy túlórával.
Most is úgy elaszalad taz idő, és még össze kell dobnom, valami ehetőt holnap ebédre (csodaszép spárgát vettem), és még hasizmoznom is kell. Ojjaj. A HVG-t még el sem kezdem olvasni... Milyen jó lenne, ha az idő lelassítana egy kicsit. Lehetne a kedvemért?
Még egy kis apróság a végére. Rendeltem egy rakat könyvet, mert elfogyott az olvasnivalóm.
Kazuo Ishiguró: A főkomornyik szabadásgra megy
Bodor Ádám: A részleg
Hanne Orstavik: Vágy
Andrei Makine: A francia hagyaték
Murakasi Haruki: Szputnyik, szívecském!
Paul Auster: A véletlen zenéje
IAn McEwn: vágy és vezeklés


Beillesztek egy képet az apróságokról. Hát, nem édesek?

Hogyan képzeltem jövőmet 21 évesen?

Teljesen más dolog miatt, egy befogadásvizsgálatot kerestem, turkáltam a főiskolás beadandóim között. Találtam egy interjút, amit a jövőbeni énemmel kellett készíteni...

Ez így elég fura lehet, most így elsőre. Nem emlékszem én sem tisztán, de valami olyasmi lehetett a feladat, hogy képzeld el magad, hol leszel 5 év múlva, és készíts az akkori éneddel egy témainterjút! Bemásolom ide, valamennyi hibájával együtt. Szándékosan nem akarok belejavítani. Én akkor, 2002. májusában arról álmodoztam, hogyan lehetne a Petőfi Rádiót hallgatottabbá tenni. A Kossuthtal nem volt bajom - ma már ezt nem hallgatom -, a Bartókkal sem - ezt még szoktam. A Petőfi nekem akkor kilógott a sorból, meg akartam reformálni. Azt képzeltem, hogy ez sikerülni is fog, és a sok munkával, szenvedéssel, nehézséggel kikövezett út elvezet a Kánaánba, a munkámat elismerik, de ami ennél is fontosabb; a rádió hallgatottsága irgalmatlanul megnő a csapatom és az én munkám eredményeképpen... hepiend, hogy így mondjam. Látszik, hogy nem európai filmeken szocializálódtam. Mégis kedvem támadt ezt a bájosan naiv irományt megosztani a Málnaszörp olvasóival.

„Klubdélután” akkor és ma
(beszélgetés Málnaszörppel, a műsor „szülőanyjával”)


Azzal a hölggyel beszélgetek, aki a „Klubdélután” című műsor kitalálója, szerkesztője és műsorvezetője. "Málnaszörp" elnyerte „Az év műsorvezetője” díjat, amelyet tegnap vehetett át ünnepélyes keretek között a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnökétől.

-Rengetegen hallgatják a „Klubdélután”-t, azok számára, akik esetleg eddig még nem találkoztak vele mutassa be néhány szóban!
-Elsősorban fiataloknak szóló magazin, minden héten szerdán délután jelentkezik. Ez a hét - mondhatni – középpontja. A hét elkezdődött a péntek még messze van, ezért megpróbálunk ezzel a műsorral egy kis színt varázsolni a szürke hétköznapokba. A Petőfi Rádió közszolgálati adó, ehhez a szemlélethez méltó, ám mégis lendületes, fiatalos műsort sikerült az évek során kialakítani. A stúdióban a műsorvezető társaim még főiskolások, egyetemisták, ők jól tudják, mi is érdekli ezt a korosztály, ezért szívesen fogadok minden ötletet tőlük. Az adásban hetente más-más témát dolgozunk fel. Általában olyanokat, ami a fiatalok életével kapcsolatos; ezek az iskolával és a magánélettel állnak összefüggésben. Lényeges szempont, hogy minden módon próbáljuk felvenni a kapcsolatot a hallgatókkal. Elérhetnek minket telefonon, e-mailen, de levelet is írhatnak. Fontos része még a hétvégi programajánló. Tőlünk már szerdán megtudhatják, hol milyen kiállításokra, koncertekre, színház- és mozielőadásokra számíthatnak a hétvégén. Egy-egy művészt – festőt, zenészt, színészt- is rendszeresen megkérdezünk a magazinban.
-Mikor indult a „Klubdélután” és minek a hatására?
-Már három éve, hogy elkezdtük. Akkoriban úgy véltem, a fiatalok túl keveset olvasnak, járnak színházba, kiállításokra. És szinte egyikük sem hallgatott közszolgálati rádiót, vagy nézte a közszolgálati televízió csatornákat. Ekkor határoztam el, ha törik, ha szakad, megpróbálok ezen változtatni. A kollégáim közül többen kételkedtek abban, hogy ez sikerülhet. Kezdetben rengeteg kudarc ért. A hallgatottság olyan alacsony volt, hogy meg akarták szüntetni a műsort. Ekkor többször kérdeztem én is magamtól: „Normális vagyok én?”.
Ám az első év végére már kedvező visszajelzéseket kaptunk, a felmérések azt igazolták, egyre többen hallgatják a magazint, sőt ötleteket is adtak nekünk, hogyan tovább.
Ez a díj is elismerése annak, hogy jól halad a fiatalok fülének „meghódításával”.
A kollégáimmal együtt úgy érezzük ez még jobban megerősít bennünket abban, hogy a helyes úton járunk. A közeljövőben tervezzük egy újabb műsor elindítását, ezt is a huszonéves korosztály számára, de ez inkább szakmai magazin lenne, egy héten többször is jelentkezne, minden adás alkalmával újabb és újabb szakmákat ismerhetnének meg a hallgatók. És ha valaki kedvet kapna az éppen tárgyalt szakma elsajátítására, vagy behatóbban szeretne vele megismerkedni, a műsor végén tájékoztatjuk a hallgatókat, hol és milyen feltételekkel vehetnek rész a képzésben.
-Tehát adásról adásra más érdeklődési körű hallgatóságot céloznak meg.
-Tisztában vagyunk azzal, hogy nem fogunk rekordot dönteni a hallgatók számával. Persze örülnénk, ha minél többen hallgatnák a műsort. Olyanok is, akik esetleg nem találkoztak még az éppen tárgyalt szakmával, vagy más érdekli őket, csupán a látókörüket szeretnék szélesíteni. Mert erre is kiválóan alkalmas lesz a magazin. Tehát inkább azt tekintjük fő célunknak, hogy minél alaposabban körüljárjunk egy témát, hogy az minél több hallgatónak szolgáljon hasznos információval.
-Ahogy a készülő műsorról beszél folyton többes számot használ? Mégis mekkora csapat vesz majd részt a műsor elkészítésében?
-Ezt most még nem tudom pontosan megmondani, de annyit már elárulhatok, hogy szintén nem egyedül fogom a műsort vezetni, ismét lesznek „segítőtársaim” és minden adásra az ismertetett szakma egyik képviselőjét is meghívnánk. Persze ott vannak még a technikus társak, az utazó kollégák, akik készen hozzák majd a műsorba az anyagokat az ország minden pontjáról, és valamennyi hallgató segédkezik majd az újabb adások elkészítésénél, hiszen tanácsaikra, észrevételeikre ezúttal is számítunk majd.
-Elárulja a műsor nevét?
-Nem, ez egyelőre még titok.
-Akkor nem maradt más hátra, mint hogy sok szerencsét és kitartást kívánni a következőkre…
-Köszönöm, ez elkel nálunk mostanában.

Itt vagyok, megvagyok, frissen, fitten, kipihenve, kivasalva, tavaszi szeplőarzenálommal, felfegyverkezve :)
Az elmúlt 4 napban egy Vas megyei városban, Bükben múlattuk az időt Szöszkével, minden idegszálunkkal a pihenésre koncentrálva.
Életem első wellness-hétvégéje volt ez, a korábbi cégem egyik búcsúajándéka, mivel az drága jó cég üdülési csekkel jutalmazta a munkámat (egyetlen csekken az egész összeget!!!!), így a legjobb megoldásnak ez tetszett, mert még kb. másfél hónapig nem lesz szabadságom, viszont a csekk határideje a végéhez közeledett.
Az utóbbi időben kicsit elszaladt velem a ló munkaügyben, úgyhogy nem is jött rosszul most ez a kis pihenő...
Már előre elterveztem, hogy semmit sem fogunk csinálni, de tényleg semmit, mert amikor nyaralni megyünk mindig annyit aktívkodunk, hogy hulla fáradtan érkezünk mindig haza. A terv meg is valósult. A mérleg: két délutáni gömbölyödés, hátmasszázs, szauna orrvérzésig, egy kis laza biciklizés, illetve egy megfontolt séta a Bük nevű, gyönyörű településen. Jajj, de jó volt!
A képet bicajozás közben készítette Szöszke.
Napok óta rá voltam gyógyulva a repce témára, aminek köszönhetően el is siettem a kattingatást... Délelőtti verőfényes napsütésben csináltam képeket, aminek köszönhetően besárgult az ég, pedig vakító kék volt! De ezen a lelkesedésem mellett látszik a színkavalkád is!
A végén már egész megbarátkoztam a növény, nem igazán visszafogott illatával is, ami kilométeres körzetben lebegett a vidék felett...
Bük, amúgy nem igazán nagy település, ennek ellenére város, ezt egy szomszéd település benzinkutasa jegyezte meg elég epés hangon. Kb. 3600-an élnek ott, zömük vendéglátásból. Az ott feltörő gyógyvíz odacsalogatja a turistákat, amit a helyiek felismertek(szerencsére), így a különféle szállás- és étkezési lehetőségek széles kínálata várja az odalátogatókat. Mi egy hotelt választottunk, a komplex szolgáltatásai miatt, de aki egy szobával beéri, mert mondjuk a biciklis kirándulás közben csak szeretne megaludni valahol, ő is megtalálja a számítását.
A falu egész képére rányomja a bélyegét, hogy inkább külföldről várnak vendégeket: valamennyi porta szépen karbantartott, igényes kertek, felújított parasztházak bőven kínálnak látnivalót a bőséges koszt után egészségügyi sétájukat intézőknek. Ami számomra külön öröm volt, az a két gólyafészek. Szeretem ezeket a nagy testű, monogám madarakat! Az egyik hímet sikerült egész közelről megfigyelni a "vacsi" megszerzése közben.
A 3 nap amúgy nagyon hamar elszaladt, de nem tudom megérteni azokat az embereket, akik egy hetet, vagy még többet is egy wellness-szállodában töltenek el. Ennyi idő elég a rekreálodásra, de tovább úgy hiszem, unatkoztam volna.
Szöszke bizonyosan, de ő egy elég hiperaktív típusú ember a nyaralásokon, mindent meg akar nézni, ki akar próbálni, át akar ruccanni a szomszéd településekre is... Ma már lelkesen javasolta, hogy hazafelé nézzük meg Győrt, mert ő csak sportolni volt eddig ott, én meg még nem is, nézzük meg a várost, mert sok jót hallottunk róla.
Így is lett. A belváros utcácskáit bejártuk, ettünk mini epres tortát és ittunk hozzá egy melanzsot a nagy ijedségre. Aztén a tanulmányi kirándulás kudarcba fulladt. Én ugyanis a kávézóban egész idő alatt hangosan vihorásztam, mint valami tinédzser, mert az egyik közeli asztalnál két jól szituált idős hölgy traccspartizott, Szöszke pedig parodizálta őket. Illetve csak az egyiküket, akinek be nem állt a szája, gyakorlatilag lélegzetvételnyi szünet nélkül nyomta a sztorikat. Nem zavarta ebben, hogy kihozták a süteményét, amit meg kell ennie, sem pedig a népes hallgatóközönség, ő csak mondta, mondta. Irén pedig, aki mellette ült(ez is kiderült), csak hallgatott serényen, még egy rövid ühümöt se tudott közbeszúrni... Még a könnyeim is folytak, annyira nevettem! Úgyhogy a várásnézés - ezek után- érdeklődés hiányában abbamaradt.
Tervezem, hogy akár napont írok megint, sok minden van a fejemben, de mire haaértem, nem volt kedvem a gép előtt kopácsolni.
Elvileg kevesebbet túlórázom mostantól, vistont több elfoglaltságom van estére. Na, majd kialakult! - ahogyan jóapám mondta nekem régen...

Zöldebb Budapestért

Mi ott voltunk...

Szociometria a Balatonparton - Az alkohol és a csoportdinamika alaptörvényei

Lassan kiheverem a csapatépítő tréning fáradalmait :) Tegnap hatalmas erőfeszítésembe került minden tett, ami meghaladta a kanapén való heverészés energiaigényét. Ráadásul a fejemben is igen nagy volt összevisszaság ahhoz, hogy írjak az előző napokról. Nos, azt mindenképpen el kell mondanom, hogy Nagytestvér nem sajnálta a lovettát kis csapatunktól! Minden rendelkezésünkre állt, amit szemünk vagy szánk megkívánt.

A szállásunk egy négycsillagos szállodában volt Balatonkenesén. Az első nap energiánkat arra fordítottuk, hogy jobbá tegyük, ami meglátásunk szerint nem működik jól a cégben. Ehhez segítséget adott a kérdőív átbeszélése, amit már előzőleg kitöltöttünk, mert az elemzésnél kiderültek a problémás kérdéskörök. Persze minden egy kívülálló szakember, tréner, felügyelete mellet történt. A kecskeszakállú izgága ember, a 3 nap múltán a markát ütő summa súlyától lelkesítve, többféle játékot is hozott a tarsolyában a csoportkohézió megteremtése érdekében.
Ahogyan ez a tréningeken lenni szokott.
Mindenki nagyon lelkes volt. Ez is úgy történt, ahogyan máskor.
A szesz rendkívüli mértékben fogyott - azt hiszem, ebben sincsen rendkívüli.
Vacsora után, egy valódi standup comedy show-val folytatódott a program. Ekkorra már mindenki humoránál volt, kivéve a komédiást, aki segítő szándékunk ellenére, behúzott farokkal búcsúzott a pódiumtól, nem sok maradandót hagyva maga után. Az előadás legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor néhány másodpercig a színpad hátsó szélén billegve igyekezett visszanyerni egyensúlyát... Magunkban már komolyan latolgattuk az esélyét, hogy esetleg leszédül onnan, de aztán megúszta. Ezzel kevesebb derültséget okozva.
Innentől semmi akadálya nem volt, hogy az este a jó minőségű borok, a koktélok és a diszkólámpás medencebuli jegyében folytatódjon.
Ez utóbbi számomra egy kicsit megrázó volt. Több leányzó sztritíztáncosnőket is zavarba ejtő módon vonaglott a drinkbár és a medence közötti kis tánctéren, a kilencvenes évek MAGYAR diszkóslágereire.
Tehát indok az ivásra akadt bőven...
És aztán másnap.
Valaki annyira elfáradt, hogy pénteken nem tudott megjelenni a reggeli programokon. Ezek szabadtéri játékok voltak továbbra is a csoporton belüli kapcsolatok elmélyítése volt a cél. Túléltük.
Aztán irány a bobpálya, ahol orrvérzésig lehetett menni. Isteni volt!
Természetesen, egyedül nem mertem benevezni, de szerencsére mindig akadt valami lelkes kísérő, aki vállalta a kormányos szerepét. Hátrányként csak azt tudom megemlíteni hogy a simogató napsütésben nemcsak mi tértünk magunkhoz, hanem valami rovarféle is, akik az ütközés okozta sokkban kérdezés nélkül szúrtak. Tele lettem, a leglehetetlenebb helyeken is, csípésekkel. Még az alsó ajkamat is megtalálták a kis rohadékok!
Aztán irány a szomszéd település, Balatonfűzfő, ahol egy kedves tóparti étteremben ebédeltünk, és ejtőztünk egy kicsit a hatalmas teraszon.
Majdhogynem kedvetlenül álltunk fel, hogy vitorlázni induljunk. Mondjuk ez rám nem igaz, mert már két hete be voltam erre sózva :)
Szerencsére addigra egy kis szél is támadt, úgyhogy együtt volt minden egy jó kis versenyre.
Kicsit beborult, félő volt, hogy az egészet elmossa a vihar, de megúsztuk. Pár percig esett csak. És a vitorlázás!!!!
Soha nem felejtem el! Nagyon jó volt. De azt hiszem képtelen lennék megtanulni. A kapitányunk úgy kezdte, hogy szakzsargonban elkezdte mondani, mi az amit okvetlenül tudnunk kell, ha együtt karunk vele működni. Senki sem értett belőle egy kukkot sem, ezért az első negyedóra kicsit küzdős volt, mert hiába mondta mit csináljunk, mi nem értettük... De aztán lassan összerázódtunk, és mire a verseny ért, már értettük is, mit miért csinálunk. A legjobb pillanatok azok voltak, amikor nem kanyarodtunk, csak mentünk egyenesen és mi hárman kifeküdtünk a vitorlás orrára, és gyönyörködtünk a természet felkínálta giccsben. sajnos, nem vittem gépet, de talán sikerültek a fotók, amiket az egyik matróztársam készített a telefonjával... Akkor csatolom, mert tényleg lenyűgöző volt!
Igyekeztem egy hasonlót keresni, de ez a kép csak halványan emlékeztet arra, amit akkor láttunk...
A tavi kaland után teljesen váratlanul befáradt a buli. Senki nem találta a helyét, sokan el is vonultak pihenni. A kareoke parti érdeklődés hiányában elmaradt. Kért gitáros kollégám, egy énkesnővel átvette az irányítást és szórakoztattak minket. Meglepően magas a muzsikusok aránya a csoportban. 40 emberből három gitározik, egy énekel, egyMC-zik (asszem, így kell írni).
Az est további része elhanyagolható. Többen is csalódottak voltunk, hogy így befáradtak az emberek.
Másnap reggel elég könnyű szívvel mondtunk búcsút Kenesének. Ebben azt hiszem nem elhanyagoltató szerepe volt a rettenetes mennyiségű alkoholnak, ami elfogyott a megelőző napokban. Igaz, a Mixerek szerint nem voltunk extrém fogyasztók :) Ezt nem túl hízelgő az előttük ott "pihenő" Audisokra és ELMŰsökre nézve...
Mindenesetre a tegnapi zombi napomat ma remélem, egy aktívabb fogja követni. Délután Critical Mass. Megyünk! remélem, addigra Szöszke jobban lesz, mert egyelőre úgy tűnik, valami vírus ledöntötte őt a kábáról.
Tar Sándor: A mi utcánk beszámoló holnap itt.

Csillagtúra

A könnyebb megoldást választom. Jöjjön a legutóbbi könyvélményem inkább, mint a magamban egy hete hurcolt élménybeszámolók...
Nem vallom magam, családregény rajongónak, a Csillag dinasztia történetét mégis immár másodszor olvastam Vámos Miklóstól az Apák könyvében. Ezzel szemben Esterházy Péter Harmonia Caelestisét képtelen voltam befogadni, a 140. oldalnál bedobtam a törülközőt.
Ezt Édesapámnak vásároltuk névnapjára, én pedig gyorsan lecsaptam rá, hogy amíg ő befejezi, amit éppen olvas, addig én elhozom.
A dolog kicsit jobban elhúzódott, mint gondoltam, de most már kész vagyok megírni a lelkesítőt róla.
A regény kezdetekor az 1700-as évek elején járunk, a Rákóczi forradalom idején, vérzivataros időkben.
A cselekmény alappillére a Csillagok elsőszülötteinek nemzedékről nemzedékre szálló képessége, hogy látják saját, illetve elődeik történetét, és az ebből a tudásból fakadó igyekezet, hogy mindezt megosszák leszármazottaikkal egy napló formájában, amely szintén apáról fiúra öröklődik.
"Nem merte elárulni, hogy égi sugallatot kapott. Most, halálos ágyán, amidőn már nem adhatja át a feleségének s a három fiának azt, amit lát, váratlanul megindult a képek áradata. ... Elépergett a Csillag nemzetség története, fakult táblaképekben, látta szülőapját, Csillag Pétert, s annak atyját, Pált ... Látta apai dédatyját, Jánost, sihederkorában elszökni hazulról, majdan odaveszni a híres-nevezetes Zrínyi Miklós egyik hadjáratában: török ágyúgolyó szakította kettőbe testét, mikoron épp a csizmájáról vakargatta a sarat.
Látta saját magát is, kisfiúként, egy beesett horpaszú, csimbókos kutyára kapaszkodva a tisztáson. Igen... akkor régen is látott, míg eszméletét el nem veszítette, ám nem tudta, hogy meg kéne jegyeznie az érthetetlennek tetsző képeket. "
A könyvben így felváltva szerepelnek a "bejegyzések", illetve Vámosnak mint mindentudó kommentátornak a kiegészítései.
Tizenkét nemzedék életének lehetünk így tanúi, megfűszerezve egy kis történelmi áttekintéssel. No, nem nagyon, éppen csak annyira, amennyire egy Magyarországon élő zsidó család mindennapjaiba a történelem beleszólt.
Vámos újfent megcsillogtatta a képességét, hogyan használja a magyar nyelv eszköztárát különböző korok érzékeltetésére.
Nekem ez nagyon tetszett az Utazások Eroticában c. könyvében is, ahol a mindig a főszereplő, Jánoska, életszakaszának megfelelő kifejezéseket használt.
Ugyanez a Zenga a zénekben is, ahol olyan szófordulattal, mint pl. a "bubuc" megteremtette a fejemben, annak a 10 év körüli kisfiúnak a képét, akinek a szemével láttam az egész történetet.
Az Apák könyvében is az első felében bőven akadnak archaizáló kifejezések, régi írásmóddal írt szókapcsolatok a naplórészletekben.
A történet indulásakor az első Csillag fiút, Csillag Kornélt ismerjük meg. Nehéz sors jutott neki osztályrészül a kurucok és a labancok dúltak, fosztogattak az országban az egyik ilyen rajtaütés során aztán elveszíti csodált nagyapját, és édesanyját is, és kis híja hogy maga is oda nem veszik, de megmenekül, családot alapít, fiúkat nemz, akikre nem csak a családi vagyont hagyja örökül, hanem a látás képességét is. Megtudjuk, hogyan lesz a Csilllagból Sternovszky, majd Stern, hogy aztán újra Csillag lehessen.
Megismerjük az elsőszülöt fiúkata, akik vérmérsékletükben ugyanannyira különböznek, mint érdeklődési területükben. Akad köztük üzletember, van zenész, van nyelvtudós, de akad semmirekellő barbár, illetve a horoszkóp szerelmese is.
Nekem valahogy az az érzésem, hogy a kezdeti értékek úgy kopnak ki a fiúkból, ahogy haladunk előre a történetben és a történelemben.
A legutolsó fiú, az Egyesült Államokban született Csillag Henrik, kegyvesztett lesz, az ősök tehetségéből gyakorlatilag semmit sem örökölt, levéltárról levéltárra jár, hogy családja eredtéről valamit is megtudjon.
(Az ő édesapja Csillag Vilmos felejteni akart mindenáron, ezért tűzbe az évszázadokon keresztül pedánsan vezetett naplót is.)

Eddig minden Vámos regényben éreztem az önéletrajzi beütést, itt sem marad el. Talán az amerikai kalandjai köszönnek vissza Csillag Vilmos egyesült államokbeli megpróbáltatásiban.
Az Utazások... után, ami ugye egy szexuális utalásokban és cselekményekben gazdag történet, viszont ez a szál is visszaköszön mindig... De ez lehet, hogy csak nekem tűnik fel.
A hangsúly nem is ezen van, hanem azon, hogy egy nemzedék életén keresztül, bepillantást nyerhetünk kis országunk történelmébe, a magyar zsidóság történetébe, vagyis nem csupán egy eseménydús családregény bontakozik ki oldalról oldalra, de a Csillagok történetébe ékelve egy izgalmas látószögű, igényesen kidolgozott korrajz ötvöződik.

Kedves Naplóm!

Rengeteg minden történik velem mostanában... Nem is igaz, ezek a történések mind-mind az én lelkemben mennek végbe.
Fizikálisan nehéz is lenne, mert szinte egész nap az irodában vagyok... Kialakult ismét egy napi rutin: felkelek 7:47-kor, felöltözöm (jajj, mit vegyek ma fel???), elkortyolgatom a reggeli tejeskávét valami édességgel.
Aztán jön a mindennapos harc a BKV-n. Már nem is vagyok izgatott reggel, amikor felmutatom (minden egyes nap ugyanazt) a jolly joker jegyemet a Ferenciek terén álmosan és unatkozó arccal a korlátot támasztó ellenerőknek, közben a mozgólépcsőn a reggeli pénzpiaci műsorról átkapcsolok az mp3 lejátszóra. Egy kacsintás a kopasz fiúnak, aztán indulás a heringdobozba. Ha mázlim van, olvasok pár oldalt a cégig a metróskönyvemből... - ezen a héten még nem sikerült.
Bent a Nagy Testvérnél reggel nagyon lassan indul az élet. Az egyik kedvenc napszakom ez, még minden nagyon egyszerűnek és tisztának tűnik. A polcon sorakoznak a tiszta kávésbögrék, a gépek meghitten zümmögnek. Az első félórával mindenki megajándékozza magát, böngészget, informálódik. Csend van, ilyenkor pont az asztalomhoz süt a nap, úgyhogy minden reggel optimistán kezdek a napnak.
Aztán kezdődik a zúzda. Szívesen írnék a többiekről, de nincs még meg az álnevek teljes repertoárja, ezt szerintem a csapatépítés utánra hagyom, mert azután úgyis mindenkit jobban ismerek majd.
Szerencsére eddig csak pozitív benyomások értek. A kollégák többsége nyitott, kedves, barátságos, vicces és gyakorlatilag azonnal elfogadtak.
Ilyen körülmények között pergetem az életem homokszemcséit fél 6 helyett, ... hmm.. fél 7-ig. Aztán az imént megismert túra, csak a másik irányba. A különbség még annyi, hogy hazafelé mindig muzsikát hallgatok.
Van egy kis szertartásom a Ferenciektől a Móriczig minden nap újra elhatározom, hogy másnap már biztosan lesz időm futni menni, illetve elábrándozom a gondolattal, hogy főzök ebédet, és hogy rendet csinálok a lakásban.
Ebből az szokott megvalósulni, hogy félálomban majszolok valamit vacsorára, kimosok egy adag ruhát, után pedig a babzsákon ücsörögve töltöm az estét figyelmemet a világháló és Szöszke között megosztva (nem mindig ugyan abban az arányban).
Majd észbe kapunk, hogy megint nagyon késő van és le kel feküdni.
A fürdés is egy külön ceremónia nálunk! Kádas, csendes, ülős, közben beszélgetős. Aztán irány az ágy, ahol hódolva egy másik szenvedélyemnek, AZ OLVASÁSNAK ;), egy negyedórácskát áldozok még a kultúra oltárán.


Nem semmi! mindez a lelki történéseim említésre jött ki belőlem... Ja, megvan azért, mert ebbe a túlzsúfolt napba, hogy férne még bele bármi!
A lelkiek mind derűs folyamatok: kellemesen csalódtam a főnökömben - de tényleg, tegnap egész meghatódtam úgy kiállt mellettem. Itt van szülőanyám, aki korábbi önmagával ellentétben végre, tesz valamit magáért. Szöszke, aki nem egy szószátyár típus, egész bőbeszédű lett, és jókat beszélgetünk.
A végére mégidebökök egy szenzációs hírt! A csapatépítő tréningen vagy hőlégballonozni fogunk, vagy pdig vitorlázni a Balatonon. Majd kibújoka bőrömből, annyira várom!!!

Mielőtt bármilyen sztoriba is belekezdenék, hadd mondjak köszönetet annak a helyesírási hibákra érzékeny angyalnak, aki visszavarázsolta a blog eszköztárát! Innentől fogva lesz sorkizárás, betűformázás, de elsőkén és mindenek előtt; helyesírás-ellenőrzés.
Rendkívül türelmetlen vagyok, ezért soha nem olvasom át amit írtam, mert azonnal szeretném látni, hogyan mutat majd az oldal. A "preview" nem az igazi...
Ma nem nagyon megy az írás, hulla fáradt vagyok.
Óraátállítás hétvégéje volt (erről most nem fejteném ki a véleményem), s ilyenkor apró Édesanyám, hetekig állítja, hogy ő érzi azt 1 óra csúszást... Ezen mi többiek jót derülünk, és minden alkalmat megragadunk, hogy az "időeltolódással" ugrassuk.
Azért mesélem ezt el, mert valahogy ma én is érzem :)Ezt a bejegyzést is csak azért erőszakolom most ide, mert az érdi kirándulásról hazafelé jövet az autóban félálomban zsongva beugrott ez a Dali kép.
No, persze inkább a többnapos kialvatlanság az oka a fáradtságomnak, meg a délutáni görkorizás. Szöszkével gurulgattunk egy kicsit a városban, és a téli, henyéléshez szokott szervezetem azonnal jelzi, hogy neki ez egy kicsit sok volt.
De most végre itt van megint jó idő, úgyhogy nincsen felmentés, holnaptól újra indul a futkározás esténként.
Mivel most a gondolattól is elfáradok, jöjjön a meleg fürdő, meg Vámos könyve mielőtt beleájulok az éjszakába...

Szülinapi extra

Egy kis meglepetésként, ma rendhagyó módon jómagam, azaz Szöszke ragadja meg a billentyűzetet, és enged szabad folyást a gondolatoknak.

Az ok pedig nem más, hogy a blog kisgazdája ma ünnepli 27. születésnapját.

Ta-damm! Isten éltesse sokáig, szülei örömére!

Az egyik kívánság pedig az volt e jeles alkalom kapcsán, hogy vendégművészként ma én legyek málnaszörp bloggere.

Sokat törtem a fejem, hogy mi is legyen a téma. Komoly felelősség ez, hiszen a maroknyi, ámde annál lelkesebb olvasótábort nem szeretném elriasztani. Több lehetséges felütés is felmerült bennem.

1. Romantikus: üzenet az éteren át, hogy mi ketten mint borsó meg a héja...
De ez nem tetszett, mert szerintem ez kettőnkre tartozik. (bocsesz)

2. Vicces: kulisszatikok a szerzőről, amit csak most, csak Nektek, csak Tőlem tudhattok meg...
Ezt is elvetettem, élőben sem mindig értik a humorom... :)

3. Elgondolkodtató: 27 év, hogy rohan az idő, amikor megismerkedtünk, még csak 19 volt (asszem), és hogy azóta mennyi mindent megéltünk együtt. Sok érdekes helyen jártunk, mint Párizs, Jordánia, Görögország, London, Montenegro, Szlovénia, Dánia, Horvátország.

Annak idején, ha kettesben akartunk lenni, nekem a 2.-ra kellet felmásznom Esztergomban a koleszba, és a Katolikus Főiskola kissé molyszagú lányainak meghökkent tekintetétől övezve osontam be a szobájába, hogy aztán reggel 6.30-kor 2 lelkes takarítónő ránknyissa az ajtót, amit aztán gyorsan be is zártak, hogy azonnal jelentsék az in flagrantit. Most pedig már a 4. albérletünket rendeztük be, és élünk úgy, mint az igazi felnőttek.

Hogy mennyi mindent köszönhetek neki, hiszen az én és a kiscsaládom életében is fontos változásokat tudot elérni kitartó, cserfes, közvetlen lényével.

Ebből talán Te, kedves olvasó is érzékelsz valamit, hiszen az első, néhány kissé görcsös (1-2 óráig tartó) bejegyzés után, mostanában már sitty-sutty gurulnak ki a szavak az ujjai végéből. Könnyű neki, hiszen ébren töltött életének 95%-át gondolkodással tölti, ha éppen nem beszél. Amikor beszél, akkor pedig azt mondja el, amin az előbb még gondolkodott...

Aki Agatha Christine-n nevelkedett már sejtheti, hogy az "Elgondolkodtató" mellett tettem le a voksomat, és hagyom, hogy a fejemben cikázó gondolatok a klaviatúrát csapkodva legyenek mindenki által láthatók.

Furcsa érzés, de tetszik...

Szóval 27 éves lett a kishölgy, aki a tegnapi estét jópár szaké, japán és magyar sörök társaságában töltötte új kollégái társaságában, és jómagam 02-kor furikáztam haza. Ennek megfelelően a mai estét az ünnepség, ajándékozás ("Ez a nap csak rólam szól" a szülinapok jeligéje) után egy eü-sétával vezettünk le, amit azért a közeli Vörös Oroszlánban fejeztünk be 1-1 kancsó tea társaságában.


Már csak 16 percem van, hogy még a napján publikáljam ezt a szösszenetet, úgyhogy a most még egyszer gyorsan átnézem az elgépeléseket, helyesírási hibákat, amikből biztos maradt 1-2.

Remélem, hogy a csatolt képből Te, kedves olvasó is látod az örömöt, és az ijedséget, ami az alattomosan berobbanó virágot formázó tüzijáték okozott az ünnepeltnek! A sikkongatást nem vettem fel...


Drága Blogtulajdonos, bízom benne, hogy sikerült még egy kis boldogságot okoznom a fenti sorokkal!

Még 1szer Nagyon Boldog Születésnapot Kívánok Neked!

Csókol: Szöszke

ui: már csak remélni tudom, hogy a kedves ismeretlen ismerősök is ráncok nélkül úszták meg ámokfutásomat! :) Gyertek máskor is, mert nagyon vár ám Titeket, de ez titok...

Veszíts el egy könyvet!

Mindig azon siránkozunk, hogy egyre kevesebben forgatják a könyveket, inkább a távirányító után nyúlnak az emberek...
Észrevettem, hogy amikor tömegközlekedem, automatikusan azt kezdem el figyelni, hogy az utastársaim közül ki olvas, és ki nem. Kegyesen a mindenféle pletykalapot nyálazónak is szoktam pontot adni...
Ugyanis volt választása! A bambán maga elé meredés és a tuctuc hallgatása helyett olvas! Ez a nem mindegy!
A mellébeszélés után a lényeg. Van, aki megcsinálja. Nem nyunnyog, hogy így kéne, meg úgy kéne, hanem cselekszik.
Van egy csapat Orosházán, akinek a tagjai azért dolgoznak, hogy megmutassák, bebizonyítsák, az Internettel nem jött el a könyvtársovilágvége, sőt. Igyekeznek web 2.0 -sá varázsolni a birodalmukat. Vagy a sok monitorfejűt visszaterelni a papír és a nyomtatott betűk felé...
Keményen dolgoznak, hogy az emberek fejében e könyvtárral ( csendes, unalmas hely) és a könyvtársokkal (öreg, szőrős, szájszagú) kapvcsolatban kialakult sztereotítpiát eloszlassák és egyben egy új képet kialakítsanak.

A Könyvtárosházáról beszélek, akik elindítottak egy kezdeményezést...

"Kedves, drága olvasó! Blogolvasó, könyvtári olvasó, könyvolvasó, olvasó! Új játékot ajánlunk becses figyelmedbe. Egy játékot, ami az olvasásról fog szólni."
folyt. itt

Kiruccanás kamaszkoromba

Nosztalgikus hangulatba kerültem ma.
Hazautaztam a Húsvéti Ünnepekre. Wellnesshétvégét terveztünk Szöszkével, de inkább elhalasztottuk. Most itt vagyunk a szülöi házban már péntek este óta. A közös tojásfestésről Anyussal lemaradtam, mert kicsit szusszantam tegnap délután, de tegnapi semmittevést bepótoltam ma délután. Kimondani sem merem mennyi idő után, porrongyot ragadtam és kitakarítottam elárvult szobácskámat.
Régen, amikor még itthon laktam, az volt a szokás, hogy minden szombaton kiglancoltuk a szobánkat. Gyomóka is és én is. Mindig az éppen aktuális kedvenc muzsikámat hallgattam közben. Ó, a boldog békeidők! :)
Ma Massive Attackre vágytam, elő is kotortam egy ezeréves kazettát(!), az agyonhallgatott szalagról előszálló dallamok szárnyán szálltam én vissza a 10 évvel ezelőtti kis világomba.
Nem kis vállakozás volt ez a részemről, mivel imádok érdekességek után kutatni, aminél aztán jól leragadok. Csak, hogy könnyebb legyen elképzelni: a szobában óriási káosz, mindenféle cuccok a földön szanaszét, óriási a kupleráj, én meg valamelyik kupac tetején guggolok valami "kinccsel" a kezemben...
(Ettől lesz ideges mindenki a környezetemben.)
A polcaim tele vannak mindeféle mütyürrel, ahogyan szedegettem le őket, hogy a port letörölhessem minegyikről valami sztori jutott az eszembe. Amit, természetesen, meg kellett osztanom Szöszkével, akit kicsit letaglózott ez az időutazás a múltba. Ő nem olyan szentimentális alkat, mint én.
Hajj, jóvolt nagyon!
Most kb.20 percembe került, de kinyomoztam, melyik albumot hallgattam, mert annak idején sslendrián voltam és nem írtam rá a kazira, hogy éppen melyik CD-t másoltam rá. De most itt van, megosztom mindenkivel, ez volt kamszkorom egyik legmeghatározóbb zenei élménye.

Technnikai forrdalom a női táskákban - Eee PC. A mekegő miniszámítógép.

Régóta szeretnék egy Macbookot. No, nem mintha grafikus, vagy webfejlesztő lennék... Egyszerűen elkapott valami őrület, hogy nekem egy kisalmás laptop kell. Szöszkével állandó harcaban állok emiatt. Ő azt hajtogatja, hogy teljesen felesleges pénzkidobás, meg mennyire különbözik egy PC-től és sznob dolog, ha egy magamfajta átlagfelhasználó egy pénztáros öthavi bérét képes kifizetni egy notebookért. De valami megoldás kell, mivel egy gépünk van és ha egyszerre szeretnénk "szörfölgetni", akkor ciki van.
Kb. másfél hónapja egy este Szöszke odahívott a géphez, hogy ők a cégénél nem sokára elkezdenek forgalmazni egy nekem való kis laptopot és szívesen megajándékozna egy ilyennel. Akkor legalább nem lesz gond abból, hogy melyikünk mikor csüng a világhálón. Egy igazi nőknek való ketyere, az Eee PC.
Ma pedig itt van nálam egy tesztelésen!
A masina megközelítőleg akkora, mint egy Marquez regény. Ez azt jelenti, könnyen magammal vihetem bárhova, akár a nőies táskámban, nem kell külön laptopos táska. És még a vállam sem szakad le!
Akinek fontos a külcsín, annak sem kell csalódnia. A hordozható számítógépek Hüvelyk Matyija igazán sármosra sikerült. Én most a gyöngyáz fényű fehéret bűvölöm, de lehet a napi rucihoz is választani gépet, mert 5 különböző színben gyártják.
Amíg nem láttam, meg voltam győződve arról, hogy a 7 colos képernyő az nagyon apró, és hogy én azt nem fogom majd jól látnni...
De meglepően jó! A gmailt, mondjuk, nem szereti, valamiért nem "megy össze" úgy az oldal, hogy minden beleférjen, ezért a csúszkát kell használni, de a többi oldal, amiket néztem egész jól belefért.
Érdekes a menüje, olyan, mint egy telefoné egymás mellet hálósan elhelyezve vannak a mappák ikonjai.
A billenytűzettel viszont barátkoznom kell még. Nem a mérete miatt, hanem a kis műanyag lapok úgy zörögeak, mint valami kínai utánzaton. Hiányzik az a megnyugató rúgózó érzés, ami a nagyobb testvérén, a mi Asus laptopunkon való gépelés közben megvan.
Szerencsére, a klaviatúra méretének jelentős csökkentése nem ment a kényelem rovására. Nem a ceruza végével kel pöckölgetni a betűket, még Szöszke a virsli ujjaival is tud rajta 10 ujjal gépelni.
Végeredményben tetszik. Sokkal, sokkal olcsóbb, mint az almás, ugyanolyan menőn néz ki, nagyon könnyű (tényleg!), egyáltalán nem zavaró a képernyő mérete. És ha jól belegondolok igaza van Szöszkének, és a kockásinges kollgájának is: arra, amire én használom, tökéletesen elég. (böngészés, blogolás, zeneletöltés)
Az jutott még eszembe, ha elszánom magam, és megvásárolom ezt a kedves kis masinát, ami mindenhova elfér, könnyű magammal vinni, (akkor meg miért ne vinném?!), nehogy még jobban beszippantson ez a szájbervilág...

Harcos optimista

Ma igazi hétfő volt...
A tegnap főzött levessel és másodikkal a kezemben nekivágtam a mai napnak, aztán láttam, hogy a piros hetes begördült Móriczra, én pedig nekiiramodtam, mert -szokás szerint - késésben voltam. Az időm ki volt számolva. Tudtam, ha azt a buszt elcsípem, pont időben érek be az irodába. Ez lebegett a szemem előtt, amikor - a levesre nem gondolva - átrohantam a síneken és az úttesten. Hétfőn a buszvezetők nem túl kedvesek, így bár látta, hogy én éppen azért loholok, hogy még felpattanjak, bezárta az ajtót. Aztán kéjesen odahömpölygött a lámpa előtti rajtvonalhoz és várt. Várta a zöldet, bezárt ajtókkal...
De én nekem ez kevés volt, hogy elvegye a jókedvemet! Sütött a nap, a hétvégi élmények ujjlenyomata még ott volt a lelkemben, minden jó volt.
Akkor valaki megkocogtatta a vállamat, egyidőban azzal a fura hideg érzéssel a lábszáramon...
azt gondoltam, valami kéregető, vagy útban vagyok. De nem így történt.
Egy fiatal úriember mosolyogva ezt mondta:"Hölgyem, valami folyik a táskájában."
...
A hölgyem azért hétfő reggel nagyon jól esett.
A metrón nem utazom sokat, mindössze hét megállót. Megpróbálkoztam az olvasással, de képtelen vagyok ilyen rövid távon. Csak úgy tudok olvasni, hogy belebújok a főhős bőrébe, érezm, amit ő is érez, átélem a kalandokat, amiket ő is. Az nem nekem való, hogy 10 percig belekukkantok egy könyvbe!
Amikor ez nyilvánvalóvá vált számomra, akkor egy könnyedebb olvasnivalóval fegyverkeztem fel, de ez sem jó megoldás, mert délutánra már elfelejtettem, hogy mi volt reggel, amikor félbehagytam. Tehát maradt a hangoskönyv. Eddig az sem volt jó, mert a szerelvény zaja, minden erőfeszítésem ellenére elnyomta a felolvasó hangját, vagyis egy-egy rázósabb szakaszon egy egész cselekménysorozatról is lemaradtam. Ma egy olyan fülhallgatót vittem, ami még pluszban hangosítható. Hiába! Van egy extra nagy fülesem, holnap azzal fogok menni, mint valami didzséj-palánta.
a konklúzió: ott álltam könyv nélkül, hallgathatatlan hangoskönyvvel a kezemben.A kis textilszatyorkámból pedig megállíthatalnaul csöpögött a padlóra az ebédre szánt borsdóleves...
És nincs még vége a gyönyöröknek! Nem lenne teljes a lista a munkahelyi zűrök nélkül. De ezeket nem is sorolom fel, akinek nem volt még főnöke, az örüljön, akinek meg van, az úgyis jól ismeri a "nagy megvilágosodásokat".
A hétvége egész jól telt. Nem úgy, ahogyan elterveztem, de kellemes volt. Szombaton bringával elindultunk fotózni, amiből született kb. 10 kép, viszont meglátogattuk Szöszke nagymamáját, aki ennek nagyon örült.Én pedig ültem egy valódi huszár, valódi paripáján!
Gyerekeknek szóló bemutatóra keveredtünk a Roosevelt téren, és én addig-addig sompolyogtam, amíg oda nem mentem egy nyájas huszárhoz és megkértem, segítene fel a rárójára, mert még soha nem ültem lovon! Miközben én a paripán trónoltam, kedélyesen elbeszélgettünk a lótartás nehézségeiről örömeiről, aztán lecsusszantam a nyeregből és elbúcsúztam.
Addigra már eléggé fáztam, úgyhogy a szenzációs képsorozatom elkészítését az ÉN Budapestemről egy későbbi alkalomra halasztottam.
hazérve én szundikáltam egy órácskát, aztán elugrottunk megnézni a Mesterdetektív c. filmet.
A Blahán koncertezők(!) miatt nem nézhettük meg,amit már két hónapja szertnék :( Nagyon mérges voltam. Elvileg szerdán sikerül.
Vasárnap kiscsaládom körében múlattam az időt. Vásároltunk, csavarogtunk, örültünk egymásnak, délután pedig kirándultunk Szöszkéékhez. Volt móka, kacagás!
Most jól elalibiztem a beszámolókat,de azért leírom, miket olvastam az utóbbi időben:
- Maugham: Ashenden, a hírszerző (Novelláskötet. Príma.)
- Mauriac: Viperafészek (Szintén novellák és szintén príma.)
- Lawrence Block: A betörő, akit szekrénybe zártak (Könnyed valami az Ulpiustól, a légcsőhurut feletti bánatom enyhítésére.)
- Hemingway: Akiért a harang szól (Régóta akartam, meg is vásároltam a bolhapiacon, és végre sikerült elolvasni.)
-Maugham: Catalina ( A múltkori Maugham felbuzdulásom elhamarkodott következménye. Nem volt rossz, de jó sem.)
Most olvasom A férfiak a Marsról jöttek... nagysikerűt, de nem vagyok elájulva.
Ha szerdán megnézem a filmet, arról mindenképpen írok!

Ma 160 éve..

Ma van az 1848-as forradalom kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe.

TARtalom. Reklámok bűvöletében

Már egy hete ott van mindenhol, ahova megyek. Rám kacsint, amikor jövünk vissza vidékről. Minden reggel mosolyogva fogad a metrónál. odavagyok ezért a reklámért!

Palackposta a Mennyországba

Drága Mami!

Szombat óta fogalmazom magamban ezeket a sorokat, de most van csak időm (de legfőképpen erőm), hogy le is írjam azokat.
Azzal az elhatározásssal mentem be Hozzád akkor vasárnap, hogy elmondjam, Te vagy a legjobb nagymama a világon. Aztán sajnos, nem tudtam ezt elmondani Neked.Próbálom úgy felfogni ezt a dolgot, hogy elköltöztél egy gyönyörű szép helyre, de most egy darabig nem tudlak meglátogatni...
Addig hordom az órádat Anya nekem adta, remélem, nem bánod!
Szombaton minden úgy zajlott, hogy arra gondoltam, biztos nagyon elégedett vagy. Rengeteg ember jött elbúcsúzni, tenger sok virágot hoztak magukkal.
Az összejövetelen, ami nálatok volt, nyüzsügtek a szobákban az emberek.
Apus öszeszámolta, 45-en jöttek el. Ott volt majdnem mindenki a Te családodból, meg a Papuséból is. A Vince szeme teljesen olyan, mint a Papusé!
Elindult egy kezdeményezés , hogy ezt a nagy, szerteágazó családod összefogjuk. Megbeszéltük, hogy minden éveben nyáron csináliunk egy közös programot.
A négy fiatalabb unokád, olyan eleven volt, ahogyan szereted.
Fej fej mellet volt a Monseigneur Koka Kóla által elkészített szokásosan megimételhetetlenül finom töltött hús és Anyus fasírtja. Volt francia saláta is.
Jés kenyér nem volt...
Vasárnap az egész család együtt ment istentiszteletre. A Ti lelkészetek beszélt, de szerintem meg lennél vele elégedve.
Az templomba magammal vittem a Te zsoltárodat. Olyan szaga van, mint a ruháidnak a szekrényben. Jó lenne, ha örökre emlékeznék erre az illatra!
A lapok között megtaláltam azt a képet, amit az újságból vágtál ki, mert a ballagó diákok közül kikandikál Gyomóka. Én pedig -a hagyományt folytatva- leszakítottam egy ibolyát (nyílik már a kút mellett) és azt tettem bele.
Nem tudtam mesélni az új munkahelyemről sem. Azt még meséltem, hogy ez egy új hely, azt is, hogy ez egy tévé, csak azt nem, hogy mivel is foglalkozom ott.
Csalódást kell okoznom, mert tudom, hog yszíved szerint a képernyőn látnál engem, de szerintem az emberek még nincsenek rám felkészülve, úgyhogy meghúzodok inkább a háttérben.
Nagyon szeretjük ezt az új helyet, ahol lakunk Szöszkével. Ugyanott van, mint ahol egyszer voltál nálunk vendégségben, csak sokkkal szebb a lakás, meg a kilátás is. Képzeld, örököltem 4 láda muskátlit, azokat gondozom most. Eszembe jutott, hogy mindig ezzel nyúztál, hát most lesz alkalmam muskátliban gyönyörködni. Soha nem voltam oda érte, de majd arra gondolok, Te mindig nagyon szeretted őket.
Jól jönne most egy kis gyorssegély, mert meg kellene őket metszeni!
Közeleg a március 15-e, ilyenkor szoktunk mindig otthon nagy ünnepséget rendezni, a mindenki születsénapja és névnapja alkalmából.
Biztos csuklotok majd. Bár szerintem folymatosan.
Minden este azt várom hogy találkozunk álmomban, de eddig még nem sikerült, biztosan elkerüljük egymást. Én ma megint ott leszek.
Egy jó hírt hagytam a végére: a tékozló fiú visszatért a családjához, a három testvér újra egymásratalált. Gyomoka és én egy kicsit szkeptikusak vagyunk, de Anyus nagyon optimista. Én drukkolok nekik.
Furcsa, hogy már nem úgy köszönök el; "Vigyázz magadra!" - hiszen a mostaninál biztonságosabb helyen nem is lehetnél...

Lost

Ez az első hetem az új munkahelyemen, a Nagytestvérnél. Nagyon elfoglalt vagyok, no és itt szó sincs arról, hogy munkaidőben blogoljak.
Szombat óta fogalmazok egy levelet, remélem, hogy holnap lesz időm, hogy begépeljem, mert egyelőre csak a fejemben van.
Lógok még az Akiért a harang szól beszámolójával, most pedig nyakig benne vagyok Maugham Catalinájában. (Mármint a regényben.)
Ez az első munkahely, ahol érkezésemtől emberszámba vesznek.
Jó példa erre, hog ybár hivatalosna még nem dolgoztam itt, már kaptam nők napi ajándékot. (Ez egy nyugati cég leányvállalta.)
Egy kicsit megfűszerezte a múlt hetemet a legjobb Hollywood vezérigazgatója. Ugyanis felhívott engem, hogy mi volt az oka annak, hogy 2 (azaz kettő) nap után felmondtam. Erről nem telefonon, hanem élőben kart beszélni, ezért behívott engem magához.
A fickó szerb, és úgy néz ki, ahogyan én a maffiávezéreket elképzelem. Óriási pocakot dédelgetett a billenős bőrfotelében, borostás volt, és az anyanyelvén ordítozott a mobiljába.Engem teljes mértékben a horoszkópom alapján ítélt meg. Ő ugyanis már felimerte(!!!). hogy nem szabad azt félválról venni.Megtudtam, azonos napon születtem a feleségével, úgyhogy tud rólam mindent, felesleges fáradnom a magam bemutatásával. Érdekes dolgokat hallottam rólam :)
De nem jöüttem ki a sodromból, holott éppen otthon is ülhettem volna Szöszkével, meg egy bögre tejeskávéval, a konyhánkból a Gellérthegyet csodálva.
Mosolyogtam kedvesen erre a szláv, darabos Shrekre és azt gondoltam, nem, már nem árthat nekem.
Eléggé be vagyok sózva a könyvesblog miatt. Szeretném én is elolvasni a Vágy és vezeklást, de a vásárlástól visszatart, hogy akkor úgy cselekednék, ahogyan a marketingesek akarják.
Tudom, kicsavart a gondolkodásom.
Ezért szenvedek, és várok egy kicsit, majd akkor vásárolok, ha lecsengett ez a McEwan őrület.

Checklist

Amikor annak idején elkezdődött a Nagy könyv őrület, mindig öszegyűjtöttem, hogy a híres emberek, melyik könyveket ajánlják. A listát aztán kinyomtattam ceruzával bekereteztem, amiket én már abszolváltam, amelyeket pedig magam is olvasásra érdemesnek tartotam, aláhúztam.
Sokáig ezzel a listával járkáltam az antikváriumokba. Aztán persze, mindig ajánlottak valamit, amit feltétlenül el kell olvasni, vagy láttam valamit, így a lista kegyvesztetté vált. Először csak a táskából vettem ki, aztán végül elsuvasztottam egy olyan fiókba, amit soha nem szoktam kihúzni.
De megtudtam, hogy vannak nálam megszállottabbak is.
Egyik előző munkahelyem kollégáival minden hónap első hétfőjén együtt sörözünk. Egyikük elmesélte, hogy ő a Top 100-as listán megy végig. Sorban elolvas mindent, ami rajta van.
Most véletlenül én is ráakadtam erre a 100-as lajstromra. a kíváncsiság nem hagyott nyugodni, amíg le nem csekkoltam, hogy ebből ÉN mennyit olvastam el.

Íme:
1984 (Orwell, George) – kétszer is
A 22-es csapdája (Heller, Joseph) - elkezdetem, nem jött be, majd egyszer...
Ábel a rengetegben (Tamási Áron) - megvolt, nagyon szerettem
Abigél (Szabó Magda) ) -megvolt, nem tetszett, talán ezért is nem olvastam tőle többet.
Adjátok vissza a hegyeimet! (Wass Albert)
Az ajtó (Szabó Magda) - Éppen most hallgatom hangoskönyvben. Eddig jó.
Akiért a harang szól (Hemingway, Ernest) – nagoyn tetszett
Az alkimista (Coelho, Paulo) – megvolt, soha többet Coelho!
Állítsátok meg Terézanyut! (Rácz Zsuzsa) – Az mondják, vicces . Majd valami nyaraláson egyszer...
Anna Karenina (Tolsztoj, Lev Nyikolajevics) – Szerettem,bár nagyon megrázó.
Apák könyve (Vámos Miklós) – Az első Vámos. Ez nem a kedvencem közülük.
Az arany ember (Jókai Mór) - Nem is akarom soha.
Aranyecset (Dallos Sándor) - Ezt is meg a Nap szerelmeseit is olvastam.
Aranykoporsó (Móra Ferenc)
Árvácska (Móricz Zsigmond) _ Kötelező.
Bezzeg az én időmben (Fehér Klára) – Fehér Klárától az Oxygéniát olvastam többször is.
Bogáncs (Fekete István)
Búcsú a fegyverektől (Hemingway, Ernest) – Ezt tervezem a közeljövőben, de most valahol megláttam, mi a vége, úgyhogy egy kicsit várok, amíg felejtek
Bűn és bűnhődés (Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics) – 16 évesen nem voltam elég érett hozzá. De bepótoltam. 26 évesen értettem, szerettem.
Büszkeség és balítélet (Austen, Jane) -Az angol klasszikusokat nem nagyon bírom.
A Da Vinci-kód (Brown, Dan) – Olvasmányos, de én nem tenném erre a listára.
A Diadalív árnyékában (Remarque, Erich Maria) -Kb. a feléig elvergődtem, amikor is kedves Édesapám kinyögte, mi a vége... Persze azonnal letettem. Ez így akkor ér?
Édentől keletre (Steinbeck, John) – Egy antikvárius csávó azt mondta; „Minden Steibeck könyv jó.” Még csak kettőt olvastam, de szerintem igaza van.
Édes Anna (Kosztolányi Dezső) Ettől a regénytől nem lettem több. Már alig emlékszem rá. Valószínűleg ezt is túl korán olvastam.
Egri csillagok (Gárdonyi Géza) Az egyik nagy kedvenc. Kb. 11-szer izgultam végig.
Egy magyar nábob (Jókai Mór)
Egy polgár vallomásai (Márai Sándor)
Elfújta a szél (Mitchell, Margaret) – Giccs ide, giccs oda, ez is megvolt vagy háromszor...
A fekete város (Mikszáth Kálmán ) -Csak annyira emlkészem, hogy vicces volt.
A funtineli boszorkány (Wass Albert) – Erről is csak hallottam élményeket, hogy milyen jó. Eddig egy Wass könyvet olvastam, és nem vagyok elájulva.
Für Elise (Szabó Magda)
Galaxis útikalauz stopposoknak (Adams, Douglas)- Ezt megvásároltam Szöszkéenk, de a sci-fi nem az én világom.
Gergő és az álomfogók (Böszörményi Gyula)
A gyertyák csonkig égnek (Márai Sándor) – Ezt majd öregkoromban. Színházban nem tetszett.
A Gyűrűk Ura (Tolkien, John Ronald Reuel) - Soha.
Háború és béke (Tolsztoj, Lev Nyikolajevics)- Ezt jó lenne...
Harmonia caelestis (Esterházy Péter)- Ez nekem magas volt!!! Férfiasan bevallom, nem értettem egy kukkor sem belőle.
A három testőr (Alexandre Dumas) -Romantika ez is. Nem az én világom.
Harry Potter és a bölcsek köve (Rowling, Joanne Kathleen)- Felőlem valamennyi Harry Potter ott porosodhat az idők végezetéig a könyvesboltokban. Én nem fogok egyet sem elolvasni.
Harry Potter és a Főnix Rendje (Rowling, Joanne Kathleen)
Harry Potter és a Titkok Kamrája (Rowling, Joanne Kathleen)
Harry Potter és az azkabani fogoly (Rowling, Joanne Kathleen)
Ida regénye (Gárdonyi Géza)
Indul a bakterház (Rideg Sándor) -Jó lenne.
Iskola a határon (Ottlik Géza) – Ez rajta van az én listámon is!!!
Iszony (Németh László)
Jadviga párnája (Závada Pál) -A legjobb Závada regény!
Jane Eyre (Brontë, Charlotte)- Ennek is csak a feléig jutottam. Nem nekem valók az angol klasszikusok.
József és testvérei (Mann, Thomas)- Közeljövő terve ez is. Egy nagyon okos ember azt mondta, hogy ezt el kell olvasnom, mert nagyon jó és én hiszek neki.
Kard és kasza (Wass Albert)
A katedrális (Follett, Ken)
A két Lotti (Kästner, Erich) - kb. 20-zor elolvastam. Gyerekkorom egyik kedvence.
Kincskereső kisködmön (Móra Ferenc)- Remélem, a gyerekeimnek ez nem lesz kötelező. Szerintem is ez egy büntető mese.
A kis herceg (Saint-Exupéry, Antoine de) - Szintén többször.
A kőszívű ember fiai(Jókai Mór) - Bejelőltem, de nem olvastam el az egészet...
Lassie hazatér (Knight, Eric)- A kedvenc tanítónénim adta oda és sokszor olvastam el ezt is.
A láthatatlan ember (Gárdonyi Géza)
Légy hű magadhoz (Knight, Eric) - Szerepel a kívánságlistámon.
Légy jó mindhalálig (Móricz Zsigmond) - Pipa.
A legyek ura (Golding, William) - Hát, ez borzasztó rossz!
A lét elviselhetetlen könnyűsége (Kundera, Milan) - Sírnivalóan gyönyürű.
Malevil (Merle, Robert)
A Mester és Margarita (Bulgakov, Mihail Afanaszjevics)- Ma kapatam egy újabb figyelmeztetést, hogy olvassam el.
Mesterségem a halál (Merle, Robert)- Ha belegondol az ember, hátborzongató a történet, de mégis lebilincselt. No, meg persze engem is rengeteget foglalkoztatott, hogy a gonosz emberek a génjeik miatt olyanaok, vagy a neveltetésük miatt.
Micimackó (Milne, Alan Alexander)
Monte Cristo grófja (Dumas, Alexandre)
A nap szerelmese (Dallos Sándor) - Naná, ez is pipa.
Ne féljetek (Jókai Anna)
A neveletlen hercegnő naplója (Meg Cabot)
A nyomorultak (Hugo, Victor) -Első katarzisélményem.
Oroszlánkölykök (Shaw, Irwin)- Ezt is nagyon szeretem.
Az öreg halász és a tenger (Hemingway, Ernest) - Még a Vándorünnep előtt olvastam ezt Hemingwaytől.
A Pál utcai fiúk (Molnár Ferenc)- Úgy emlékszem, mindig sírtam, amikor olvastam.
A Pendragon legenda (Szerb Antal)- Ettől nem voltam nagyon elájulva.
PetePite (Nógrádi Gábor)
Piszkos Fred, a kapitány (Rejtő Jenő) -Szöszke szerint Rejtőt kellene olvasnom, mert vicces. Meglátjuk.
Pokolbéli víg napjaim (Faludy György) )
Quo vadis (Sienkiewicz, Henryk) – Ehhez még érnem kell, de tervezem.
Régimódi történet (Szabó Magda) – Nekifutottam, de feladtam 40 oldal után.
Robinson Crusoe (Defoe, Daniel)- iatalkoromban nagyon lelkes voltam, amikor szerettem egy könyvet. Ezt is kb. ötször olvastam.
A rózsa neve (Eco, Umberto) – Na hát ez is! Én nem tudtam végigolvasni. Hol van ebben a krimi?
Sorstalanság (Kertész Imre) – Még a Nobel-díj előtt olvastam. Erzt fontosnak tartom közölni, mert jó könyv, de annyira azért nem, hogy bekerüljön az elitbe.
Švejk (Hašek, Jaroslav)
Száz év magány (García Márquez, Gabriel) – Az első volt Marqueztől. Azt mondták, ha ezt elolvasom, vagy megszeretem, vagy örökre elmegy a kedvem tőle. Naná, hogy megszerettem!
Szent Péter esernyője (Mikszáth Kálmán)
Szerelem a kolera idején (García Márquez, Gabriel)- Tudom, hogy ez G.G.M. Legpopulárisabbra sikerült regénye, de nekem akkor is tetszik.
Téli berek (Fekete István) _ Meg sem közelíti a Tüskevárat.
A tizennégy karátos autó (Rejtő Jenő)
Tóték (Örkény István)
Tüskevár (Fekete István) – Negyvenszer, vagy inkább többször.
Utas és holdvilág (Szerb Antal) – Ez nagyon jó!
Utazás a koponyám körül (Karinthy Frigyes) -Részleteket csak.
Üvöltő szelek (Brontë, Emily)
A varázshegy (Mann, Thomas) – Csak részleteket, úgyhogy ez nem ér. :(
Virágot Algernonnak (Keyes, Daniel)
Vörös és fekete (Stendhal) – Annyira megfogott, hogy leültem és addig nem keltem fel, amíg a végére nem értem. Pedig ez nem egy pihekönnyű kis füzet.
A vörös oroszlán (Szepes Mária)
Vuk (Fekete István)
Winnetou (May, Karl) – Sírós ez is.
Zabhegyező (Salinger, Jerome David) – Ez sem lett kedvenc. Elment. Szódával.
Ha jól számoltam 48-at ovastam el, ami kevesebb, mint a fele. Most elkeseredjek, vagy ne?

"Ne légy szomorú, ha búcsúzni kell, búcsúra szükség van az újabb találkozáshoz."

Mami



Papa

Nagytestvér Ltd.

Segítség! Nekem nincsen formázó ikonsorom! Eddig azt hittem, hogy a netkávézóban gonosz IT-s ember állított be valamit, de most látom, hogy itthon sem jó :(
A "felhasználói szintű" számítógépes imereteimmel ezt a dolgozt nem tudom megoldani, addig is valamit pötyögök azért, csak sajnos, nem lesz sorkizárt a bejegyzés.
Most még nagyon kényelmetlen pózban írok, de ez változik, ahogyan a vezték nélküli internet kora nálunk is megvalósul. Egyelőre egy számítógépesaztallá kinevezett art deco telefonasztalkán pötyögök.
Megint új munkahelyem van. (Remélem, ez hosszú ideig nem is változik majd.)
Olyan menő iroda, mint amilyenket az amcsi filmekben mutatnak mindig. Egy légtérben a gép előtt elmélyülten molyoló fiatalok, állandóan csengő telefonok, vicces képek a falon... szóval ellehet képzelni, hogy milyen.
Az emberek is menők - mármint a kollégáim. Menő ruhákban, menő telefonokkal. Ahogyan kell.
Egy ideje a kedvenc szavam a menő.
Szerencsére, nem egy elszállt brigád, hanem humorérzékük is van,ráadásul a többség hímnemű, úgyhogy nem lesz nehéz beilleszkedni.A csajokkal mindig bajom van, nem tudom, miért. Vagyis inkább nekik van bajuk velem. Jó lenne ezt a rejtélyt egyszer megoldani!
Most irkafirka helyett készülődnöm kellene, mert meghívtak az esti haccacáréra, de inkább még egy kicsit klimpírozok, mert olyan közlésvágyam van, de ma pont nem ér rá senki, akikkel szeretek beszélgetni.
Úgyhogy ez csak amolyan alibipost, mert ezzel nem váltom meg a világot, csak kiáramoltatom azt a sok mindent, ami történik körülöttem.
Már egyideje örülök a tavasznak és ma is olyan jó volt hazafelé, igaz, esett az eső és híre hamva sem volt az elmúlt napok idilli napsütésének, de ahogyan a levegőt beszívtam, le sem tagadhattam volna, ez már a kikelet bukéja.
Nem vagyok rendes lány mostanában.
Förszt of ól. Nem edzek semmit - erre van magyarázat: két hétig gyengélkedtem, megszoktam a tunyaságot és nehéz rávenni magam a mozgásra.
On the other hand nem gyakorolom a gépírást. -> Báj dö véj, én fizetem a wellneszhétvége számláját.
Nem angolozok. Újabb hiba. Ennél a cégnél ez nagyon fontos, mivel naponta ezen a nyelven megy a levelezés és telefonálon is kell. Innentől nincs mese, haladnom kell.
És hát szegéyn Günter Grass. Csúnyán faképnél hagytam Ernest miatt. De muszáj megtudnom, kiért szól az a bizonyos harang.
Az önostorozás után egy kis pozitívum. Egy ideje gyakorolom a nem eszem húst módidt és nagyon tetszik! Szöszkétől kaptam egy krisnás szakácskönyvet, amiben nagyon finom receptek vannak.
Kíváncsi vagyok, meddig tart ez a láz nálam!
Elvileg már évek óta készülök erre, a hús nem is hiányzik, csak nem tudom, hogyan fogom kezelni a helyzeteket, amelyekbe a vega éltmód miatt kényszerülök.
Pl.: nehéz étterembe menni,mert egy csomó helyen rántott sajttal elintézik a hús nélküli kínálatot. Ma kimaradtam a közös ebédből a kollégákkal, mert ők mekis kaját ettek. Ott van a családom, a Vasárnapi Rántotthús Dinasztia, nem akatom, hogy miattam a csupaszív anyucim külön menüvel bajlódjon, és még sorolhatnám.
De nem teszem, mert mindjárt itt van Szöszke én pedig élméynbeszámolót tartok!

Kényszerszünet

Most két napig megint lesz időm olvasgatni. De visszajövök!

London közel vagy távol?

Tegnap már annyira közel éreztem, hogy szinte láttam az utcán lődörgő tarkabarka népséget... Úgy éreztem, hogy nemsokára újra sorban állok a sztarbakksznál, köveket dobálok a Temzébe és jobbra kell néznem előbb, amikor át akarok rohanni az úttesten. Közeli valóságnak tűnt.
Ma inkább úgy fogalmazok, London nem a szomszédban van, hiszen arrafelé még az autók sem úgy közlekednek, mint nálunk.
„Majd kialakul.”
Kicsi koromban ez volt a szüleim válasza azokra a kérésekre, amelyekre nem akartak azonnal válaszolni.
Így vagyok most én is.

Egy kicsit csalok, mert Kasabian ömlik a fülembe, tehát tulajdonképpen Lándön ITT van. :)
Kb. 1 éve voltunk ott, akkor vettem ott az Empire c. albumot, azóta erről a zenéről mindig az az érzés jut eszembe, amit akkor éreztem, amikor először sétáltam végig az Oxford Street-en. Emlékszem, vibrált minden a levegőben. Az a rengeteg ember ontotta magából az energiát, ami mind-mind keresztülrezgett rajtam is.
Először féltem.
Soha azelőtt nem láttam ekkora tömeget. Volt a szemem előtt már azelőtt is sok ember, de az ott valami egészen elképesztő volt! És a tömeg!
Színek mindenhol! Szinte káprázott a szemem a színkavalkádtól.

Kaptam egy fricskát a sorstól. Hagyni akarom a karriert. De a karrier nem hagy engem. Biztos a tudatalattim állandóan jelez azzal, hogy folyamatosan azt zümmögi; biztos vagy benne? Biztos vagy benne? Biztos vagy benne?

A muzsikáról jut eszembe; szeretem a trombita hangját. Nem sokkal ezelőttig meg voltam, győződve arról, hogy az orgona a kedvenc hangszerem. Érdekes.

Eléggé összevissza érzem magam most este. Annyi impulzus ért ma, hogy képtelen vagyok most nyugodtam feküdni, vagy olvasni, mert még zajlik a feldolgozás.
Így is -félek, hogy rosszat fogok álmodni.
Két napja volt egy izgalmas éjszakám.
Anthony Hopkinssal kerültem elég bizalmas viszonyba ( ez a nem semmi), mégpedig úgy, hogy álmomban én voltam az a lelkes rendőrnő , akit Jodie alakított a Bárányok hallgatnak folytatásában.
Nem akarom még egyszer azt az élményt!!!

Párizsban a nyár is szép

Ha megígértem, akkor megtartom a szavam, tehát itt vannak a képek a francia fővárosról. sajnos, annyira rossz minőségűek, hogy nagy részüket fekete-fehérré kellet változtatnom...
Rögtön elsőre egy cáfolat :) Nem is én lennék én, ha ez nem így lenne.

Az Eiffel-torony az I. emeletről.



A Szajna.



Így sakkoznak ők! ( A Montmarte-on.)



És így parkolnak... Szintén a dombon.



A végére még egy cukiság ( extra magas barinőm szerint szoktam használni ezt a szót. Hát, legyen!)
Ezt a kislányt akkor kaptam le, amikor az anyukáját várta bolt előtt, és hogy gyorsabban teljék az idő, énekelgetett.



Tudom, hogy lemaradt a talpa, de ez még nem tükörreflexes géppel csináltam, és a keresőben még megvolt mindene.
Most megint tele van izgalommal az életem :) lehet, hogy holnap egy ilyesmi kiadással jövök!
És tessék drukkolni, mert holnap lesz az első munkanapom..

Olvasónapló

Először a valóvilág rész:
ma más sokkal, de sokkal jobban vagyok! Az egész délelőttöt a hiperaktivitásomnak áldoztam, tettem-vettem a lakásban. Nem, ma nem olvastam. Viszont gondolkoztam.
Bűntudatom van, hogy igent mondtam, közben holnap megint állásinterjúra megyek. Asszem szar alak vagyok... Ha önigazolást kell kreálnom, abban menő vagyok, de inkább valami igazi felmentést akarok találni.
Az autóban ülős melóra vásároltam egy csomó könyvet, egy antikváriumban. Még nem végeztem az összessel, úgyhogy tegnap volt mihez nyúlnom, hogy gyorsabban teljék az idő.
Ez pedig egy francia író, Francois (a „c” betűnek van lent egy kis vesszője) Mauriac Viperafészek című novelláskötete volt. Mivel még mindig nincs itthon net, ezért fellapoztam A XX. század külföldi írói c. kötetet, mivel fogalmam sem volt, kicsoda ez az ember. Kiderült, hogy egy Nobel-díjas művész, aki szépirodalmi alkotásaiban a gazdag, katolikus polgárság hazug és álszent világát szedi ízekre. Mauriac mestere a környezetrajznak, a hangulatfestésnek, a jellemábrázolásnak, a „rejtett indítékok sejtetésének”. Ugye, hogy internet nélkül is képbe lehet kerülni seperc alatt?
Ütős történet volt rögtön az első, az Anyaisten (jó cím).
Egy a fiát még 50 éves korában is uralni akaró édesanyáról szól, aki attól sem riad vissza, hogy fiatal menyét a halálba segítse. Persze visszanyal a fagyi az öreglánynak, mert a halállal éppenséggel nem visszakapja a fiát, hanem teljesen elveszíti. És egy halott emlékével egy élő nem nagyon tud megküzdeni...
Ezt a banya is belátja, ennek a felismerésnek lesz a betege. Ez illetve a fia elvesztése feletti bánat lesz halálának okozója.
A fiú egyedül marad a hatalmas házban, ahol folyton szellemekkel birkózik, miközben szolgálójának családja szépen beveszi magát a falak közé. Egy esős éjszaka ráébred, magányos öregember lett, aki mellett elszaladt az élet, most már túl késő, hogy bármit is tegyen ellene. Egyedül maradt, s magányában csupán a kínzó gondolatok és az idegen neszek a társai.
Ez elég depisnek tűnik, de annyira nem vészes.
A Viperafészek című, ami igazán megrázott. Ezt formailag olyan, mint egy napló. Egy 68 éves férfi vallomása a feleségének. Évtizedekig tervezte, hogy ezzel fog búcsúzni az asszonytól, akit gyűlöl, s aki – elmondása szerint -viszont gyűlöli őt.
„Esztendőkön át újra meg újra elgondoltam magamban ezt a levelet, s álmatlan éjszakáimon mindig úgy képzeltem el, amint a fiókban fehérlik egy üres páncélrekeszben, ahol semmi semmi egyéb nincs, csak ez a majdnem fél évszázadon át forralt bosszú.”
Szerelemként indult pedig. A kishitű, viszont gazdag parasztszármazású fiú, és neves, ámde kevéssé pénzes család, szépséges, vallásos lányának románca volt. A frigy a józan gondolkodású paraszt édesanya véleménye ellenére megköttetett. A kezdetei boldogság hamar elillant, mivel a fiatalasszony egyik éjszaka őszinteségi rohamában bevallja, volt már menyasszony, s halálosan szerelmes egy férfiba, akihez családja miatt nem mehetett hozzá. (Apja szerint túl beteges a vérvonal.) Ez a vallomás igazolni látszik a fiú (végig nem derül ki a neve) feltevéseit, miszerint Isa csak a pénzéért mondott igent. Új szemszögből látja a közösen eltöltött időt, s az új ismeretek fényében úgy látja, a lány végig rútul rászedte.
A tüske már korábbról benne volt, ez csak a korábbi énképét erősítette. Félelmetes képet rajzol magáról.
„Fájt, hogy olyan kevés szeretetreméltóság van bennem, hogy fiatal voltom nem használ semmit. Ámbár azt hiszem, nem voltam csúnya. … De az embereknek ahhoz a fajtájához tartoztam, akikről azt mondják, , hogy nincs fiatalságuk: komor fiatalember voltam, minden frissesség nélkül.”
Azt gondolja, soha senki nem szerette, vagy ha igen, azt tudatosan elüldözte, illetve mindenki félt tőle. Ha nevető emberek közelébe ment, azok elhallgattak.
Házasságának befellegzett. Az évek során születő gyerekek alibit szolgáltattak, hogy feleségével ne kelljen többé bizalmas kettesben maradnia. Úgy látta, erre az asszonynak amúgy sincsen szüksége. Elfoglalja őt a gyermeknevelés és a vallás. Ez utóbbi amúgy is vörös posztó volt a férfi szemében. Itt visszautalok arra, mit az Mauriacról írtam, állandóan a gazdag katolikusokat bírálja.)
A memoár szerint Isa szándékosan elidegeníti tőle gyerekeit is, egyet, a csupaszív Marie-t kivéve. Ez a lányka, képes volt arra, amire senki más. Megérintette a hosszú évek alatt megkeményedett szívét.
Így ír róla.
„Esténként az ölembe kéredzkedett. Egyszer elaludt a vállamon, fürtjei csiklandozták az arcomat. Fárasztott a mozdulatlanság, és szerettem volna rágyújtani. Mégsem mozdultam.”
A kislánynak meg kellett halni. (különben nem született volna könyv.)
De ott volt még Luc, sógornőjének az árván marad kisfia, aki nem úgy tekintett rá, mint valami szörnyre, akitől félni kell.
(Újabb bizonyíték arra, hogy igenis lehetséges ezt az embert szeretni.)
Ő a maga kemény módján ezt írja az érzéseiről.
„Úgy szerettem-e, mint a fiamat? Nem mondhatnám, hiszen azért szerettem, mert magamat nem láttam benne.”
A visszaemlékezéseket időnként megszakítja egy-egy a jelenről írt beszámoló is. Ezekből világossá válik, hogy a férfit családja, csakis a pénze miatt tűri meg. Állandóan azon mesterkednek, hogyan csikarják ki az öregből a pénzét.
A XX. század eleji gazdasági recesszió idején járunk. A Frank értéke csaknem ötödére csökkent. Kicsit gunyorosan szemléli, ahogyan fia és veje küzdenek a vagyonukért.
A gyűlölet olyan erős ebben az öreg, beteg emberben, hogy tényleg azért küzd, hogy kijátssza családját, és az egyik törvénytelen fiára örökíti minden vagyonát. Végül mégsem teszi. A terv meghiúsul hála ügybuzgó fia erőfeszítéseinek.
Közben egy jelentéktelennek induló beszélgetés felébreszti benne a kételyt, hogy végig helyesen értelmezte-e a felesége viselkedését és érzelmeit.
De a rossz szériának nincs még vége. Mire hazaér a megbukott vállalkozás után, meghal Isa.
Az asszony, akinek címezte a levelet, nem várta meg, hogy elkészüljön vele. Őszintén bánkódik. Egy pillanatra még a remény is fellobban, hogy megszerzi családja szeretetét, ám végül be kell érnie unokájának elnyert bizalmával és társaságával.
Életének utolsó hetei valódi boldogságban telnek vidéki birtokán unokájával, és annak lányával, aki mintha egy kicsit Marie-t és Lucöt adja vissza neki.
„Hajának olyan szaga volt, mint a fészeknek, mint a madárnak: engem Marie-ra emlékeztet. … S ugyanakkor azt is éreztem, Lucöt ölelem.”
Napló írás aközben halt meg, miközben azt boncolgatta, hogy végre felfedezte magában, hogy képes szeretni...